Végleg le kell zárni Törökország EU-csatlakozási folyamatát az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber szerint.
Az Európai Parlament jobbközép pártjait összefogó szövetség német vezetője Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnapi választási győzelme után a Berliner Morgenpost című német lapnak adott nyilatkozatában kiemelte, végleg „félre kell tenni” a török EU-csatlakozás ügyét, mert „inkább gátolja, mint segíti” a közösség és az 1999 óta tagjelölt ország kapcsolatát.
„Az EU továbbra is nyitott a partnerségre, hiszen Törökország közvetlen szomszéd, és sok a közös kihívás. Azonban elvárásai is vannak: a tisztségében megerősített államfőnek a társadalom összefogására és az ország modernizálására kell törekednie, és együtt kell működnie az EU-val az Oroszország és Ukrajna közötti béke megteremtésében, a migrációs politikában és Ciprus helyzetének rendezésében is” – áll az interjúban.
Mindenekelőtt pedig „Erdogannak azonnal hozzá kell járulnia Svédország NATO-tagságához” – jelentette ki a bajor Keresztényszociális Unió politikusa.