Szerhij Palkin, a Sahtar Doneck vezérigazgatója az Athletic-nek adott nagy interjút, ahol a sportvezető elmondta, hogy augusztustól részben akár Magyarországon is játszhatják az ukrán bajnokság mérkőzéseit.
„Az ország első és másodosztályú csapataival összeültünk és a kormánnyal egyetértésben arra a döntésre jutottunk, hogy augusztusban elindul a bajnokság. Már csak arról folyik vita, hogy hol játsszunk: Ukrajnában vagy valahol Kelet-Európában, például Lengyelországban vagy Magyarországon. Klubunk hibrid modellt javasolt. Szerintünk, ha elkezdjük a bajnokságot, az segítene megnyerni a háborút. A játék békét teremt. A befolyt összegeket a menekülteknek, a hadseregnek és az elesetteknek kell adni. Az az érzésem, hogy ha Ukrajnában maradunk, senki sem fog ránk figyelni és a biztonság kedvéért még a stadionokat is be kell majd zárni. Így aztán nehéz a békéről beszélni és bevételre szert tenni”.
A Goal információi szerint szerint az MLSZ-hez egyelőre hivatalos megkeresés még nem érkezett.