A magyar kormány megvétózta az Európai Unió egyik kezdeményezését az előző héten, amelyről most értesült a Politico.
A brüsszeli lapot vezető uniós tisztviselők tájékoztatták arról, hogy a kormány a múlt héten megvétózta azt az uniós kezdeményezést, amelynek értelmében az EU tagországai az ENSZ Emberi Jogi Tanácsához fordultak volna az ukrajnai háború ügyében. Az unió – a 27 tagország nevében – azt kérvényezte volna, hogy a tanács jelöljön ki egy különleges megbízottat, aki az oroszok által elkövetett emberi jogi visszaélések vizsgálatát felügyelhetné.
MAGYARORSZÁG AZONBAN MEGVÉTÓZTA A DÖNTÉST, EZÉRT AZ UNIÓ NEM TUDOTT LÉPNI EBBEN A KÉRDÉSBEN.
A Politico szerint mindez azt jelentette, hogy a másik 26 uniós tagállamnak egyenként, a saját kormánya nevében eljárva kellett az ENSZ-hez fordulnia. Az esettel és annak okaival, hátterével kapcsolatban az Index megkereste a magyar külügyminisztériumot. A választ nem várta meg a szerkesztőségük, de ígéretük szerint közzé fogják tenni amint megkapják.
A magyar kormány a háború kezdete óta több alkalommal is élt a vétó jogával az oroszok elleni döntéseket illetően. Szeptember elején felvetődött az is, hogy Magyarország megvétózhatja a háború miatt elrendelt szankciók meghosszabbítását. A kormány végül egy, a cseh soros elnökséggel kötött kompromisszumnak köszönhetően letett arról a lépésről, de csak azzal a feltétellel, hogy jövő márciusban ismét napirendre veszik a kérdést.