Belföld

Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület: Aggasztó az antiszemitizmus a Jobbik soraiban

Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület: Aggasztó az antiszemitizmus a Jobbik soraiban

A ZSIMA elnöke szerint időről időre felbukkan az eltemetettnek hitt múlt a Jobbik soraiban.

Rendkívül aggasztó, hogy az eltemetettnek hitt politikai múlt szélsőséges, antiszemita megnyilvánulásai, jelképei időről időre megjelennek a Jobbik soraiban – mondta Róna Tamás főrabbi, a ZSIMA elnöke. Róna Tamás arra reagált, hogy a Jewish Voice amerikai újság „Régi Jobbik, új palackban” című írásában antiszemita kijelentéseket tevő politikusok,

nevezetesen Z. Kárpát Dániel és társai pártban betöltött vezető szerepéről írt.

A közelgő parlamenti választások előtt Róna Tamás aggasztónak tartja azt is, hogy ezek a politikusok az ellenzék közös listáján előkelő helyeken szerepelnek. Így elképzelhető, hogy az antiszemitizmus a balliberálisnak nevezett oldalon képviselethez juthat a magyar Országgyűlésben.

A ZSIMA elnöke szerint a gondolkodó, hívő emberek számára ezek az aggasztó jelenségek még inkább megkérdőjelezik az ellenzéki összefogás őszinteségét és komolyságát. Hozzátette: Két nappal nemzeti ünnepünk előtt testet ölt a Szentírás: felelősséggel tartozunk egymásért, és az emberszeretet Mindenható által adott igéje a nemzet iránti magasztalódást várja mindannyiunktól, s nem a széthúzást, ellenségeskedést.

(MTI-OS, Mandiner)

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább