Sport

Magyar válogatott csapattársat kaphat maga mellé Szoboszlai a Liverpoolban

Érdekes ötlettel állt elő a TeamTalk nevű brit futball magazin, amely a Liverpool jövő szezon előtt szükséges erősítéseit vizsgálta. A lap szerint három helyen, a középpályán, valamint a jobb szélső és balhátvéd poszton lesz szükség némi szemfülességre a transzferpiacon. Utóbbi posztra pedig Kerkez Milos, a Bornemouth magyar válogatott szárnyvédőjét találták az egyik legalkalmasabbnak a Premier League-et jelenleg vezető Liverpool számára.

A portál szerint amennyiben a jelenleg a Sporting Lisabont irányító Rúben Amorim átveszi Klopp helyét a Vörösöknél, akkor egy bal oldali szárnyvédőt, egy progresszív középhátvédet és egy Szalah pótlására alkalmas szélső támadót a jobb oldalra mindenképpen igazolnia kéne, hogy olyan felfogásban tudjon játszani, mint amivel eredményes a jelenlegi együttesénél is.

A TeamTalks alapján a csakfoci.hu megjegyzi, jelenleg a Liverpoolnál Andrew Robertson és Kostas Tsimikas a két balhátvéd, ám előbbi már pályafutása végéhez közeledik, utóbbi pedig nem feltétlenül van olyan szinten, hogy hosszú távon kezdőként lehessen rá számítani. Így kerül képbe Kerkez Milos.

A portál két játékost javasol a Liverpoolnak, akik megoldhatják a következő szezonban ezt a pozíciót: az első opció a Wolverhamptonban játszó Rayan Aït-Nouri, a második pedig a Bournemouth-t erősítő Kerkez Milos. Bár Klopp állítólag az Aït-Nourit már be is ajánlotta, Kerkez előző csapatánál, az AZ Alkmaarnál nagyon aktívan vett részt a támadójátékban, ami a Liverpool számára is hasznos lehet.

(TeamTalk/Csakfoci)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább