Belföld

Magyar Péter az ukránok oldalára állt

„Ma délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat (SZBU) összejátszik a Tisza Párttal.

Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök – aki a felmentése miatt mára a Tiszához igazolt – a hivatalos magyar álláspont helyett ukránbarát álláspontot képviselt a NATO katonai tanácskozásain, emellett felszólalásait a »Slava Ukraini« (»Dicsőség Ukrajnának!«) felkiáltással zárta.

Ruszin-Szendi egy korábbi hangfelvételen azzal is kérkedett, hogy megvannak még neki a fontos ukrán kapcsolatok, így fogalmazott: »hogy ha odakerülünk, akkor lesznek telefonszámok, lesznek telefonszámok, én sokszor elmondtam, hogy a volt ukrán vezérkarfőnökkel találkoztam vezérkarfőnökként a legtöbbet. (…) Ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, ha odakerülünk«.

Szintén tegnap a Tisza Párt elnöke rátámadt a haderő-fejlesztésére, számonkérve a honvédelmi minisztert és hamis vádakkal hergelte a közvéleményt.

(Milyen érdekes az is, hogy a Tisza Párt támogatói között végzett aláírásgyűjtés eredményhirdetésére többségbe kerültek az Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását támogatók. Lehet, hogy már az is a művelet része volt?)

Ezt követően a mai napon az ukrán titkosszolgálatok széleskörű lejárató hadjáratot indítanak Magyarország ellen.

Magyar Péter az ukránok oldalára állt, nem a magyarokéra. Csak ő tudja megmondani, miért tette.

A szabad Magyarország történetében azonban példátlan, hogy egy magyar politikai párt vezetői részt vesznek egy másik ország titkosszolgálati műveleteiben.

Minden eszközzel meg fogjuk védeni a hazánkat!

Dicsőség Magyarországnak!”

(Kocsis Máté, Facebook)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább