Belföld

Magyar Peti főtanácsosa az akkumulátorgyárból akar hasznot húzni

Barati Ágnes kiadó ingatlant kínál a vendégmunkásoknak, miközben pártja támadja az üzemet és dolgozóit.

Újabb információk láttak napvilágot Barati Ágnesről, aki gyorsan felkapaszkodva a ranglétrán ma Magyar Péter első és eddigi egyetlen főtanácsadója, és fizetését is ebben a minőségében kapja.

A Mandiner most arról írt, hogy Barati Ágnes a Tisza Párt által folyamatosan kritizált iváncsai akkumulátorgyárból próbál hasznot húzni úgy, hogy külföldi vendégmunkásoknak adná ki az ingatlanát.

A lap szerint Barati Ágnes 2023 júliusában vette a házat, vagyis akkor, amikor az akkumulátorgyár már megvolt Iváncsán, így Barati ennek tudatában és minden bizonnyal kifejezetten üzleti céllal vette meg a házat, amelynek egyedüli tulajdonosa. Az ingatlant Barati nem kevesebb mint 790 ezer forintért hirdeti kiadásra havonta, ami csaknem tízmillió forintos éves bevételt jelenthet.

A kívülről meglehetősen lelakott állapotban lévő ház mindössze száz négyzetméter alapterületű. A hirdetésben közzétett alaprajztervből viszont kiderül, hogy belülről direkt tömegszállás-jellegűen alakították ki, hogy akár 14 vendégmunkást is elszállásolhassanak benne.

A tíz négyzetméter alatti félszobák mindegyikében két-két ágyat helyeznének el, de egy 12 négyzetméteres szobába már három munkást is bezsúfolna Barati Ágnes.

Mindezt maga Magyar Péter tanácsadója is megerősítette a lapnak, amikor közölte, hogy kifejezetten úgy alakította ki belülről a házat, hogy vendégmunkásokat tudjon fogadni. Azt is elmondta, tisztában van vele, hogy külföldi, ukrán és filippínó munkások is érkeznek a gyárba, de őt ez egyáltalán nem zavarja, nekik is szívesen kiadja az ingatlant.

Emlékezetes, Magyar Péter novemberben járt a helyi akkumulátorgyárnál, ahol a külföldi vendégmunkásokról azt mondta, hogy főként ázsiai gazdasági migránsok jönnek ide, jelenlétükből pedig „a nemzeti együttbűnözés rendszerének munkaerőközvetítő cégei” profitálnak.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább