A NAV deríthet fényt Karácsony pénzemberének eltitkolt millióira – erről ír a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: nyomozás indulhat Karácsony Gergely bizalmi embere, Perjés Gábor valótlan tartalmú vagyonnyilatkozataival kapcsolatban. Az ügyben egy magánszemély fordult a hatósághoz, miután a Magyar Nemzet megírta: a párbeszédes politikus több millió forintnyi jövedelmet titkolhatott el.
Karácsony Gergely főpolgármester és párbeszédes politikustársa, Perjés Gábor eddig nem adott érdemi magyarázatot arra, hogyan gyűjthettek össze félmilliárd forintot kampánycélra. A balliberális oldalt vezető Gyurcsány Ferenc DK-elnök – közszereplőként – látványosan még a politikai botrány tagadásig sem jut el.
Pedig az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás és pénzmosás gyanújával már nyomozást indított. Karácsony Gergely mozgalmát – hamis magánokirat felhasználása miatt – feljelentette számlavezető bankja, az OTP is.
A pénzintézet szerint ugyanis Perjés jelentős összegeket – többnyire angol fontot és egymást követő sorszámmal ellátott eurókat – fizetett be úgy, hogy azok eredete nem tisztázott.
Perjés Gáborról közben kiderült: egy 2019-es vagyonnyilatkozatában csak azt tüntette fel, hogy az Országgyűlés Hivatalában a Párbeszéd rendezvényszervezőjeként havi bruttó 235 ezer forintot keresett a II. kerületi önkormányzati képviselői tiszteletdíján felül – számolt be róla nemrég a Magyar Nemzet. A lap kiderítette azt is: a politikus 2016 és 2019 között a Trafó Kortárs Művészetek Háza felügyelőbizottsági tagjaként – afféle politikai delegáltként – évente közel egymillió forintot keresett, de ez a tétel mégsem szerepelt a vagyonnyilatkozatában.
Az ügyben most emiatt is nyomozás indulhat Karácsony Gergely úgynevezett táskás embere ellen, miután egy magánszemély feljelentette a hatóságoknál – tudta meg a lap. A beadvány azt is tartalmazza, hogy Perjés képviselői bemutatkozásában sem mondott igazat, amikor azt írta, gyermekkora óta a II. kerület lakója. Legutóbbi két vagyonnyilatkozatát ugyanis Törökbálinton keltezte, ott, ahová Karácsony Gergely mozgalma is be van jegyezve.
„Több mint furcsa, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti visszalépése után került sor az úgynevezett mikroadományok 90 százalékának befizetésére ”
– fogalmazott Tóth Erik a Kossuth Rádióban. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint a főpolgármester és politikai környezete azért hallgat, mert van mit eltitkolnia.
„Volt egy amerikai donorintézet – egy az amerikai baloldalhoz ezer szálon kötődő intézet vagy alapítvány, az Action for Democracy –, amelyik hogyhogy nem, Korányi Dávidon keresztül, aki akkoriban Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója volt, több millió, sőt, több száz millió forintnyi bevételre tett szert egyik pillanatról a másikra. Ott is ki volt az egyik kulcsember? Nem más, mint Perjés Gábor” – mondta Tóth Erik.
Karácsony Gergely mozgalmának külföldi támogatását a titkosszolgálatok is vizsgálták. Ekkor derült ki: Perjés Gábor egy személyben fizette be a félmilliárd forintot, majd a pénzek a Bajnai Gordon volt miniszterelnökhöz köthető DatAdatnál landoltak, amely cégcsoport a baloldal választási kampányát segítette.