Sport

Magabiztosan nyert a magyar női vízilabda-válogatott Kanadában

A magyar női vízilabda-válogatott a hatgólos Garda Krisztina vezetésével 13-7-re nyert Kanada vendégeként felkészülési mérkőzésen.

A magyar szövetség beszámolója szerint a találkozót abban a fedett uszodában vívták, ahol 1976-ban a többek között Faragó Tamás fémjelezte férfiválogatott olimpiai bajnoki címet nyert.

Bíró Attila szövetségi kapitány a montreali edzőtábor keretein belül megrendezett összecsapást követően elmondta, kicsit komolyabb ellenállásra számított a házigazdáktól, ugyanakkor a „mi nyomásunkra nem tudtak úgy kibontakozni”.

„A cél az volt, hogy a világbajnokságra alakítsunk ki egy olyan tekintélyt a kanadaiakkal szemben, hogy az első csoportmeccsünkön se okozhassanak gondot, és remélem, hogy ha nem is ennyivel, de ott is nyerni fogunk” – nyilatkozta Bíró Attila, utalva arra, hogy a két csapat a fukuokai világbajnokságon azonos csoportban szerepel majd.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább