Külföld

Macron: Vége a gondtalanságnak és a bőségnek

Vége van a gondtalanságnak és a bőségnek – figyelmeztette a várható gazdasági megrázkódtatásra honfitársait Emmanuel Macron francia elnök szerdán.

A politikus ezzel utalt „a nagy hullámvölgyre”, amely az új tanév kezdetével esik egybe. Az Elysée-palotában tartott kormányülést megelőzően, amelyet kivételesen a tévé közvetített, Macron felemlegette a jelenlegi „súlyos válságok sorozatát, Ukrajnától kezdve egészen az országot sújtó aszályig”. „Nagy változást élünk át” – szögezte le.

„Úgy tűnhet, hogy a pillanat, amelyet most élünk, súlyos válságok sorozatából áll, és lehet, hogy egyesek úgy látják a sorsunkat, hogy folyamatosan válságokat vagy vészhelyzeteket kell kezelnünk. A magam részéről úgy vélem, hogy amit most tapasztalunk, az inkább egy nagy felfordulás” – hangoztatta a francia elnök.

Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzettel szembesülve a franciák nagy aggodalommal reagálhatnak a történtekre. Éppen ezért – hangsúlyozta –, elvárja a kormánytól, hogy tartsa a szavát, és tartsa tiszteletben a nemzetnek tett kötelezettségvállalásait.

Felszólította minisztereit, hogy „az illiberális rendszerek felemelkedésével” és „az autoriter rezsimek megerősödésével” szemben legyenek „komolyak”, „hitelesek”, és ne engedjenek a „demagógia” kísértésének.

„Könnyű bármit és mindent megígérni, néha bármit és mindent mondani. Ne engedjünk ezeknek a kísértéseknek, ez a demagógia kísértése. Ezek a jelenségek ma minden demokráciában virágoznak, egy összetett és ijesztő világban. Mindig csábítónak tűnhet azt mondani, amit az emberek hallani akarnak, de előbb meg kell gondolnunk, és meg kell kérdeznünk magunktól, hogy ez hatékony és hasznos-e” – folytatta anélkül, hogy konkrét példákat említett volna.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább