Továbbra is kitart amellett a francia elnök, hogy a Nyugatnak semmilyen eszközt, így a szárazföldi csapatok Ukrajnába küldését sem szabad kizárnia.
Emmanuel Macron ezúttal a francia köztelevízióban beszélt arról, hogy szerinte készen kell állni minden eszköz felhasználására, hogy Oroszország ne győzhessen.
Semmilyen eszköz használatától sem szabad visszariadni Oroszország ellen – közölte Emmanuel Macron a francia köztelevízióban, hangsúlyozva: mindent meg kell adni Kijevnek, mert ha Oroszország győz, akkor Európa veszélybe kerül
„Ha békét akarunk Ukrajnában, nem szabad gyengének lennünk, ezért tisztán kell látnunk a helyzetet, és bátran ki kell mondanunk: készek vagyunk az eszközeinket használni, hogy Oroszország ne győzzön” – mondta a francia elnök, aki megerősítette, hogy szerinte semmilyen lehetőséget nem lehet előre kizárni.
