Külföld

Macron: Franciaország hadigazdálkodásra tért át

A francia elnök szerint a háború miatt gyorsabbnak és erősebbnek kell lenni, a lehető legolcsóbban.

 

Az európai védelmi ipar megerősítését sürgette hétfőn Emmanuel Macron francia elnök a Párizs mellett rendezett nemzetközi fegyveripari szakkiállításon elmondott beszédében. Az elnök leszögezte: Európának az ukrajnai háború fényében a védelmi szektor erősebb ipari és műszaki bázisát kell kialakítania, és

 

szorgalmazta a francia védelmi büdzsé felülvizsgálatát is.

„Ne ismételjük meg a múlt hibáit: máshonnan vásárolni sok pénzért nem jó ötlet” – fogalmazott Macron, és a hazai védelmi szektor erősítésén belül kiemelte a védelmi technológiák gyártásának fontosságát.

 

„Gyorsabbnak és erősebbnek kell lenni”

 

A francia katonai kiadásokra kitérve elmondta, egyeztetett a védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökkel annak érdekében, hogy az elkövetkező hetekben a geopolitikai helyzet fényében vizsgálják felül a védelmi kiadásokat. Kiemelte:

 

Franciaország hadigazdálkodásra tért át, amelynek segítségével az ország hosszútávon képes megszervezni magát.

Hozzátette: a február 24-én kirobbant háború miatt gyorsabbnak és erősebbnek kell lenni, a lehető legolcsóbban.

 

Macron 2017-es hivatalba lépését követően nőtt az államháztartás védelmi kiadásokra szánt büdzséje. Idén ez az összeg a tervek szerint mintegy 40,9 milliárd euró lesz. Franciaországban 2019-ben törvényt fogadtak el arról, hogy a védelmi kiadásokat 2025-ig 50 milliárd euróra kell emelni.

 

(MTI)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább