Külföld

Ma lett 91 éves Soros György

Ma lett 91 éves Soros György, születési nevén Schwartz György, magyar származású amerikai üzletember és filantróp.

Budapesten született 1930. augusztus 12-én egy zsidó származású magyar családban, édesapja Schwartz Tivadar (Soros Tivadar) ügyvéd, író, eszperantista volt, bátyja Soros Pál mérnök.

Apja az első világháború idején orosz fogságba esett és ott tanult meg eszperantóul. 1922-ben egyik alapítója volt a Literatura Mondo című eszperantó irodalmi folyóiratnak. (Apja nyomában Soros György is eszperantista lett). Apja a családi nevüket 1936-ban változtatta meg Sorosra.

Az 1944-es náci megszállás után az apa felosztotta a családját, hogy megmentse. Hamis okmányokat vásárolt mindenkinek, 14 éves fiát pedig a Mezőgazdasági Minisztérium megvesztegetett tisztviselőjére, egy Baumbach nevű emberre bízta, mintha annak a keresztfia lenne. Ez a tisztviselő azonban érdekes tevékenységbe csöppent bele. Miközben zakatolt az Edmund Veesenmayer és Adolf Eichmann vezette magyarországi holokauszt, a kis Schwartz György az ál-keresztapjával együtt razziákon vett részt, amelyek során zsidó vagyonokat foglaltak le. Sorosban feltehetően akkor alakult ki az a különleges képesség, hogy minden körülmények közt képes legyen kizárólag a saját javára figyelni. Ő így fogalmazta ezt meg az 1998-ban vele készült, de azóta a videómegosztó oldalakról rendre eltűnő CBS-interjúban: Akkor alakult ki a személyiségem olyan értelemben, hogy az embernek előre kell gondolkodnia, meg kell értenie, előre kell éreznie az eseményeket, amikor fenyegetés éri”.

Soros ars poeticája: Csak parancsot teljesítettem, nincs bűntudatom.

1947-ben kivándorolt az Egyesült Királyságba, ahol 1952-ben diplomázott a London School of Economicson. 1956-ban költözött az Amerikai Egyesült Államokba, azóta is ott él.

A világ leggazdagabb emberei közé sorolják, a Forbes magazin 2014. májusi listáján az Amerikai Egyesült Államok 17., a világ 29. leggazdagabb embere volt 24 és fél milliárd dollárnyi becsült vagyonnal. 2019-ben a Bloomberg listája szerint viszont már „csak” 218. ez a „rontás” nagyban köszönhető annak, hogy 2017-ben 18 milliárd dollárt utalt át az általa alapított Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) szervezetnek.

A pénzét kezdetben pénzügyi spekulációkkal szerezte, időnként komoly károkat okozva. Soros György elkötelezett támogatója a baloldali, liberális, progresszivista, globalista emberi jogi ügyeknek és az ezekre fókuszáló civil és álcivil politikai szervezeteknek. Soros az USA-ban a Demokrata Párt jelentős támogatója volt.

2018-ban a Financial Times nevű brit gazdasági lap a nyitottság, a média szabadsága és az emberi jogok védelmében végzett munkájára hivatkozva az Év Emberének választotta.Ezen kívül a 3652 Soros nevű kisbolygót is róla nevezték el.

A baloldali, liberális, progresszivista, globalista, bevándorláspárti erők felkarolása miatt Soros György az általa támogatott civil szervezetekkel együtt időről időre a jobboldali, konzervatív kormányok célkeresztjébe kerül.

Pénzügyi manipulációi miatt több kormánnyal és pénzügyi szervezettel is komoly konfliktusba került. Többek között spekulált az angol font, a német márka, vagy éppen az OTP ellen is, az adott országoknak és pénzintézeteknek jelentős kárt, magának komoly hasznot okozva.

Több ország belügyeibe is beleszólt, forradalmakat finanszírozott, többek között grúz rózsás forradalmat és ukrán „narancsos” forradalomnál is sokszor felmerül a neve. Fehéroroszországban nem kívánatos személynek nyilvánították, de több más országban is hasonlóan viszonyulnak hozzá, különböző pénzügyi és belpolitikai befolyásolása miatt. Például befutó lehet Dél-Kelet-Ázsia legkevésbé népszerű emberének díjára is, miután 1997-ben széles körben őt hibáztatták a thaiföldi és a malajziai gazdaságok összeomlásáért és azért, hogy kegyetlen valutaspekulációjával kiváltotta az ázsiai pénzügyi válságot. Duterte fülöp-szigeteki elnök nem bocsájtott meg a globalista spekulánsnak, mert pontosan ismeri Soros oszd meg és kerítsd hatalmadba módszerét és médiamanipulációját. Még 2017-ben Duterte így figyelmeztette Sorost:

„Külön helyed van a pokolban, te idióta! Beteszed a lábad az országba, és azonnal odamész.”

Soros György 2002-től Budapest díszpolgára, amellyel egy „Civis Honoris Causa Budapestini” feliratú, három centiméter átmérőjű, 18 karátos aranyérem is járt. 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének polgári fokozatával tüntette ki.

A Floridában élő Soros György idős kora ellenére aktív politikát folytat napjainkban is, a pandémia idején egy örökjáradék-kötvényt próbált rásózni az Európai Unióra, de több ország ellenállása miatt ez végül nem valósult meg. Emelett jelentős összeggel támogatja a bevándorlást és a civil szervezeteivel (sokak szerint inkább álcivil szervezetek, NGO-k) elősegíti, szervezi is azt. Az ezt ellenző országokat (Magyarország, Lengyelország) kritizálja és az EU-ban is komoly befolyása van, így nyomást tud gyakorolni a „renitens” országok megregulázásáért.

Forrás: Wikipédia, Origó, Pesti Srácok

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább