Belföld

Ma döntenek arról, hogy megduplázzák-e a börtönben ülő óbudai polgármester fizetését

Kiss László azt kérte, zárt ülésen tárgyaljanak a béréről.

A mai rendkívüli közgyűlésen többek között arról fog tárgyalni Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete, hogy megemeljék-e a korrupciós vádak miatt jelenleg is börtönben ülő Kiss László polgármester fizetését. A kerületi baloldal azzal védekezik, hogy törvényi kötelezettség az illetmény megemelése, ugyanakkor a testületnek korántsem lenne kötelező felemelnie Kiss László bérét.

Sára Botond főispán ugyanis már január elején felszólította a képviselő-testületet, hogy vonják meg Kiss László juttatásait, mivel azokat szerinte jogtalanul veszi fel augusztusi letartóztatása óta. A főispán hangsúlyozta, hogy a polgármester a tiszteletdíján kívül cafeteriajuttatást és költségtérítést is kapott, ami előzetes letartóztatásban nem jár neki, ezért mindent vissza kellene fizetnie.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) III. kerületi szervezete közzétett egy a levelet, amelyet az ügyben Kiss László a börtönből küldött a testületnek. A dokumentum szerint a polgármester azt kéri, hogy a fizetésének megvonásáról szóló tárgyalást zárt ülésen tartsák meg, vagyis a lakosság ne értesüljön a részletekről.

A Demokratikus Koalíció ugyanakkor úgy tűnik, hogy továbbra is teljes mellszélességgel kiáll a korrupt óbudai polgármester mellett. Egy, a Telex közösségi média oldalán a botránnyal kapcsolatban közzétett bejegyzés kommentszekciójában a párt hivatalos oldalán keresztül a DK sajtó osztálya kifejtette, véleményük szerint Kiss Lászlót hamisan vádolták meg.

Emellett kiemelték, Kiss László kérése ellenére nyílt ülésen fogják tárgyalni a polgármesteri juttatások megvonásáról szóló napirendet.

Emlékezetes, az óbudai korrupciós botrány kapcsán Kiss Lászlót, valamint alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt is minősített vesztegetéssel gyanúsítják. A korrupciós ügy persze nem velük kezdődött, a történet szálai több évvel korábbra vezetnek vissza.

A bombát Anonymous robbantotta 2021 őszén, több videó kiszivárogtatásával. Például közzétette azt a rejtett kamerás felvételt,

amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnak egy autóban.

A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.

Az ügyben nyomozás indult, az első gyanúsítottakat március elején fogták el, de az érintettek köre idővel tizenhat főre bővült. A gyanúsítások túlárazott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak.

Forrás: Magyar Nemzet,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább