Belföld

Lukácsi Katalin szerint nem a DK keresztényellenes, hanem a Fidesz

Lukácsi Katalin szerint nem a DK keresztényellenes, hanem a Fidesz

Az ellenzék egyházpolitikai kabinetjének vezetője szerint a kereszténység nem összeegyeztethető a gyermekvédelmi népszavazás kampányával.

Interjút adott Lukácsi Katalin a Hit Rádiónak, amelyben arról beszélt: ő a hite miatt vesz részt a közéletben, szerinte ugyanis olyan talentumokat kapott Istentől, amelyek erre a pályára predesztinálták.

Lukácsi szerint a kereszténység nem összeegyeztethető a gyermekvédelmi népszavazás kampányával. Érvelése szerint a kormány a gyűlöletre épít a szeretet nyelve helyett. Lukácsi szerint törvényekkel nem lehet lelket formálni, ezért a homoszexuálisokat nem szabad törvényekkel „korlátozni”, hanem szeretettel kell feléjük fordulni, sőt ő az egyház által elfogadottnak véli őket, elítélve persze a bűnt, a cselekedetet, amit végeznek.

Az elnökségi tag kifejtette, hogy bár ő maga katolikus, nem ért egyet Mária Mennybemenetelének dogmájával. Mária tiszteletét és hagyományának mélységét érti, értékesnek tekinti, azonban kiemelte, hogy „a Mária tisztelet nem az Úr Jézus édesanyjáról szól, mert történelmileg ez lehetetlen”.

Az egyháznak, mint ahogy a civil társadalomnak is, a kötelessége az, hogy a mindenkori hatalmat kritizálja. És ha ezt nem látja el, akkor egészen nem szabad, vagy nem hű önmagához.– fogalmazott az egyházak politikában betöltött szerepével kapcsolatban.

A Hit Rádió műsorvezetőjének kérdésére válaszolva elmondta, az a céljuk, hogy a keresztények a jövőben is kritikát fogalmazhassanak meg mind a homoszexuálisok, mind a hatalom irányába.

Forrás: Mandiner,

Nyitókép: Facebook

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább