Egy ember meghalt, ketten pedig megsebesültek Berlinben egy csütörtök hajnali lövöldözésben – közölte a rendőrség.
A lövések a német főváros Schöneberg nevű kerületében dördültek el hajnali 1 óra körül. A mentők és a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, ahol egy 42 éves török férfit holtan találtak.
Két sebesült férfit kórházba szállítottak, egyiküket súlyos, másikukat könnyebb sérülésekkel. Úgy tűnik, hogy az egyik sebesült, egy brazil férfi véletlenül esett áldozatul, ugyanis arrafelé kerékpározott.
Azt még nem tudni, hogy hány lövést adtak le és milyen fegyverrel követték el a bűncselekményt, de azt igen, hogy az eset ma hajnali egykor történt és a lövéseket egy piros BMW-ből adták le.
A lövések azonban meglehetősen szétszórtak voltak – mondta az ügyészség szóvivője. Az eset hátteréről egyelőre nem tudni több részletet.
