Külföld

Lőszergyárakat építenének az EU-s pénzekből

Az Európai Bizottság jogszabályjavaslatot terjeszt elő a lőszergyártás fejlesztéséről az Európai Unióban – jelentette ki Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnöke kedden Prágában sajtótájékoztatón, miután találkozott Petr Pavel cseh államfővel.

„Örömmel jelentem be, hogy az Európai Bizottság szerdán jogszabályjavaslatot terjeszt elő az EU lőszergyártásáról, ami felgyorsíthatja a szállításokat. Arról van szó, hogy intenzívebbé és gyorsabbá tegyük a lőszergyártást, mert Ukrajnának valóban azonnali szüksége van erre” – mondta újságíróknak az uniós végrehajtó testület elnöke.

A javaslat a lőszergyártás támogatását is tartalmazni fogja mintegy 500 millió euró nagyságban.

Az uniós tagállamok pénzügyi támogatásával együtt az erre fordítható összeg eléri az egymilliárd eurót – mutatott rá Ursula von der Leyen. Hangsúlyozta, hogy a tagállamok készek továbbra is közösen szembenézni a geopolitikai kihívásokkal.

Az Európai Bizottság elnöke köszönetet mondott Csehországnak az Ukrajnának nyújtott támogatásért.

„Tudatosítani kell, hogy lakosságarányosan Csehország fogadta be a legnagyobb számú ukrán menekültet. Ez csodálatos” – szögezte le Ursula von der Leyen. Közlése szerint az EU-tagállamok eddig több mint 68 milliárd eurónyi segítséget nyújtottak Ukrajnának.

„Ennek a segítségnyújtásnak folytatódnia kell”

– hangsúlyozta.

A cseh belügyminisztérium közlése szerint április elején több mint 325 ezer ukrán menekült tartózkodott Csehország területén.

Petr Pavel a sajtótájékoztatón nagyra értékelte az EU által Ukrajnának nyújtott támogatást. Megerősítette korábbi álláspontját, hogy Ukrajnának az EU-ban a helye, s Prága mindent megtesz annak érdekében, hogy a csatlakozási tárgyalások még az idén megindulhassanak.

A cseh államfő eredetileg április végi brüsszeli látogatása alatt szeretett volta találkozni Ursula von der Leyennel, de az Európai Bizottság elnöke unokája megszületése miatt lemondta a találkozót, és Berlinbe utazott. Így jött létre a keddi prágai találkozó.

Ursula von der Leyen Prágában Petr Fiala miniszterelnökkel is találkozott. „Elsősorban az energetikai projektekről beszélgettünk, illetve a nemzeti felújítási tervekről, amelyek segítségével növelheljük Csehország energetikai önállóságát. Az európai és a világpolitika időszerű kérdései is szóba kerültek” – összegezte a rövid találkozó tartalmát a cseh kormányfő a Twitteren.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább