Külföld

Litvánia hazarepteti az iraki bevándorlókat és zsebpénzt is ad nekik

Ezer eurós fájdalomdíjat kapott az a 98 iraki illegális bevándorló, aki hajlandó volt önszántából repülőgépre szállni Vilniusban és hazatérni Bagdadba.

 

Ők azok, akik az őszi menekültválság csúcsán egy csoportban áttörték a belarusz határkerítést és átszöktek Litvániába, majd a katonák elfogták őket.

 

Agnè Bilotaite, litván külügyminiszter újságírói kérdésre elmondta, hogy egyszerűen ez az olcsóbb megoldás.

 

Átlagosan 11 ezer eurót költünk egy emberre. Szóval sokkal kifizetődőbb megvenni nekik a repjegyet, adni némi zsebpénzt és hazareptetni őket. A későbbi maceráról nem is beszélve.

 

A válság kezdete óta Vilnius 500 többnyire közel-keleti bevándorlót utasított ki az országból. Mind Belarusz felől érkeztek. Jelenleg 3000-en vannak a befogadóhelyeken.

 

A Lukasenka rezsim nyár óta szervezetten toloncolja át a menedékkérőket a lengyel és a litván határon, hogy ezzel is gyengítse az EU-t. A határra azóta kerítést építettek, a régióban pedig rendkívüli állapotot rendeltek el, de a menekülőkkel senki sem foglalkozik. A Vörös Kereszt szerint a Bruzgi névre keresztelt átmeneti táborban 600-an gyűltek össze fűtés és ellátás nélkül, így naponta fagynak meg az emberek a hóban.

(Euronews)

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább