Külföld

Litván elnök: Át kell lépni a vörös vonalakat!

Gitanas Nauseda litván elnök szerint a Nyugatnak át kellene lépnie bizonyos „vörös vonalakat”, és harci repülőgépeket kellene Ukrajnának adnia.

Az elnök egy hétfő esti televíziós interjúban úgy fogalmazott, hogy a vadászgépek biztosítása „elengedhetetlen katonai segítség” Ukrajna számára Oroszországgal szemben.

„A háború mostani kritikus pillanatában, amikor már küszöbön áll a fordulat, fontos, hogy késlekedés nélkül cselekedjünk” – mondta.

„A háború tavaly februári kirobbanása után Németország kezdetben határozottan állította, hogy kizárólag golyóálló mellényeket, sisakokat és más védelmi felszereléseket hajlandó küldeni Ukrajnának, fegyvereket semmiképp. Hasonlóan egykor tabunak számított annak lehetőségéről beszélni, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz” – fejtette ki.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább