Külföld

Letartóztatták Kanadában a kamionos tüntetések kulcsszervezőit

A rendőrség szigorúbb fellépést is kilátásba helyezett a tiltakozók ellen.
A tüntetők Twitteren azt közölték, hogy két szervezőt tartóztattak le. Helyszíni beszámolók szerint pedig a rendőrség a megmozdulások kezdete óta először vonult ki nagy erőkkel a főváros utcáira, ahol még mindig kamionok százai torlaszolják el az utakat. Steve Bell ottawai rendőrfőnök – a tüntetések miatt a héten lemondott Peter Sloly utóda – azt mondta, készek megtisztítani az utcákat, s bizonyos, „eddig ritkán látott” módszerek bevetését is kilátásba helyezte. Ugyancsak csütörtökön Justin Trudeau miniszterelnök a törvényhozásban védelmébe vette a megmozdulásokra válaszul hétfőn életbe léptetett vészhelyzeti törvényt, és a döntést azzal indokolta, hogy az úgynevezett „békés tüntetések” már korántsem békések.

A törvény alapján az ottawai kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyek igyekeznek korlátozni a tüntetők anyagi forrásait, illetve a kabinet lépéseket tett a tartományi és városi rendőrség megerősítésére szövetségi karhatalmi erőkkel. Chrystia Freeland pénzügyminiszter a sajtónak máris bejelentette, hogy befagyasztották a megmozdulásokhoz köthető cégek és magánszemélyek bankszámláit, Trudeau pedig a tartományok vezetőihez intézett levelében kiemelte, hogy a megmozdulások „a demokráciát fenyegetik” és aláássák Kanada jóhírét. A sajtó helyszínen lévő munkatársainak mindazonáltal több tüntető azt mondta, nem hajlandóak távozni.

A tüntetéssorozatot a koronavírus elleni kötelező védőoltással vagy karantén-kötelezettséggel szemben tiltakozó, az amerikai határon rendszeresen átkelő kanadai kamionosok kezdeményezték. A demonstrációkhoz csatlakoztak mindazok, akik nem értenek egyet a kormány járványügyi korlátozásaival vagy az üvegházhatást okozó károsanyag-kibocsátást terhelő adók kivetésével. A tüntetők több határátkelőhelyet is eltorlaszoltak, egyebek között az Ontario tartománybeli Windsor és a Michigan állambeli Detroit között fekvő Ambassador-hidat, amely az egyik legforgalmasabb közúti határátkelőhely Kanada és az Egyesült Államok között. A kanadai rendőrség az ott kirobbant tüntetést a múlt hét végén felszámolta.

Forrás: MTI

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább