Belföld

Letartóztatták Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője erősítette meg a hírt.

A hatóságok kedden őrizetbe vették a budapesti III. kerület alpolgármesterét, a baloldali összefogás politikusát, Czeglédy Gergőt. Az őrizetbe vétel egyenes folyománya annak a kedd délelőtti házkutatásnak, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) végzett

az óbudai városházán a vesztegetés, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozása során.

Csütörtökön kiderült, hogy letartóztatták Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét és azt az önkormányzati cégvezetőt, akit ugyancsak kedden vettek őrizetbe az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügy miatt – tudta meg a 24.hu.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a lap megkeresésére azt mondta, hogy

az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte a minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított alpolgármester egyhónapos letartóztatását,

és annak az önkormányzati cégvezetőnek a letartóztatását is, akit ezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésével gyanúsítanak. A végzés nem végleges.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább