Külföld

Leszbikus püspök is indul az egyház egyik legmagasabb pozíciójáért

Nyugdíjba vonul a walesi érsek, John Davies, és az új skót egyházfő megválasztása a jelek szerint több szempontból is történelmet ír.

A hat jelölt közül három nő, egyikük leszbikus.

Amennyiben egy nőt választanak meg, Wales lesz az első olyan ország az Egyesült Királyságban, ahol a legmagasabb egyházi pozíciót egy nő foglalja el.

Monmouth város püspökének választása idején a leszbikus Cherry Vann azt mondta, reméli, hogy „az LMBTQ-emberek a remény jeleként fogják fel a kinevezését”. Tagadta ugyanakkor, hogy az egyházon belül elfoglalt magas pozícióját arra fogja felhasználni, hogy az azonos neműek házassága mellett kampányoljon.

2021 októbere óta a walesi egyház engedélyezi az azonos neműek házasságát; az anglikán egyház viszont továbbra is elutasítja, és ahhoz is ragaszkodik, hogy a papság meleg és leszbikus tagjai cölibátust fogadjanak.

A skót püspöki egyház 2017 óta engedélyezi az azonos neműek házasságát, a metodista egyház pedig idén júniusban elsöprő többséggel támogatta az ennek engedélyezésére irányuló javaslatot.

A negyvenkét tagú választói testületnek három nap áll rendelkezésére, hogy határozzon a walesi egyház új érsekének személyét illetően. Ha ez nem történik meg, akkor a püspöki kar hozza meg a döntést.

Forrás: 888.hu

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább