Külföld

Leszállították őket, mondván büdösek, most rasszizmust kiáltanak

Ne fürgyé le…

A bírósághoz forduló három féri azt állítja, hogy leszállíttatták őket a január 5-i, Phoenixből New Yorkba tartó járatról, miután valaki testszagra panaszkodott. A három férfi a gépen nem egymás közelében ült és nem is ismerték egymást. Elmondásuk szerint minden fekete férfit leszállíttattak a gépről – írta meg a CBS News.

Az American Airlines azért emelt ki minket, mert feketék vagyunk, megalázva ezzel minket” – mondta a három férfi nyilatkozatában.

A légitársaság azt ígérte, hogy ki fogják vizsgálni az ügyet, mivel az amivel vádolják őket, nem felel meg az értékrendjüknek. A három férfi azt írta a keresetükbe, hogy már mindannyian elfoglalták a helyüket a gépen és a felszállásra vártak, amikor egy légiutas-kísérő mindegyikükhöz odalépett, és megkérte őket, hogy hagyják el a gépet.

Emmanuel Jean Joseph, Alvin Jackson és Xavier Veal ekkor vették észre, hogy „minden fekete férfit eltávolítottak a járatról”.

Az American Airlines munkatársai ezután megpróbálták átfoglalni őket más járatokra, de aznap este már nem indult gép New Yorkba. Ezután úgy döntöttek, hogy mégis megengedik nekik, hogy visszaüljenek a gépre. A három férfi keresetében az áll, hogy, a repülés alatt ezután a fehér férfi légiutas-kísérővel való minden egyes interakciójuk során mélyen megalázó, kínos, dühös és szorongató érzéseket tapasztaltak”.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább