Belföld Kiemelt

Lemondott Gyurcsány Ferenc a DK elnöki posztjáról és visszavonul a közélettől

Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – írta Dobrev Klára a Facebookján.

A párt EP-képviselője azt írja, mi nem félünk változtatni.

Változunk és új korszakot nyitunk.

Dobrev azt írta, Gyurcsány „végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat”.

„A közéletet érintő bejelentéseink itt véget is értek, de ez nem minden. Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk. Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen. Persze mindig lesznek dologok, amelyek összekötnek minket; egymás iránti kölcsönös tiszteletünk, barátságunk örök, a gyerekeinknek mindig mi fogjuk jelenteni a családot, és persze Marcit is közösen neveljük. Most viszont gyászolunk – sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk.” – írta Dobrev.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább