Interjút adott Lázár János a Hódmezővásárhelyen, Makón és Kisteleken fogható Rádió7-nek.
Ebben az építési és közlekedési miniszter kitért a közelgő önkormányzati és európai uniós választásokra, Magyarország világban betöltött szerepére és a magyar költségvetés alakulásának fő szempontjaira.
Lázár János azt mondta, hogy miközben a világ nagyjából kétszáz országa közül Magyarországot a fejlettsége alapján az 50. hely környékére szokták sorolni, addig az úgynevezett soft power indexeken – amelyek egy adott ország befolyási képességét mérik – ennél jóval előkelőbb helyezéseket ér el, és rendszerint a 17–21. pozícióba sorolják.
„Az elszigetelődés egy mese. Magyarországnak tényleges hatása van a világ alakulására” – jelentette ki.
Arra is felhívta a figyelmet, a kormány szándéka, hogy a Kárpátoktól délre eső terület legerősebb állama Magyarország legyen, és azt is el kívánják érni, hogy hazánk legyen az a hely, amely összeköti Keletet a Nyugattal.
Szerinte a soron következő választások tétje nagyobb, mint korábban, ugyanis háborúról vagy békéről kell dönteni. Közép-Európa csak vesztese lehet a háborúnak, ez a történelmi tanulság.
Beszélt arról is, hogy a jelenlegi háborús körülmények között sokkal nehezebb a gazdasági helyzet. Jóval nagyobb összegeket kell fektetni a honvédelembe, amelynek csak a működésére már 1400 milliárd forintot fordítanak, miközben korábban ez a negyede volt. Ezenfelül kell teljesíteni a NATO-kötelezettséget és azt, hogy meg tudjuk védeni magunkat, ha baj van.
„Rengeteg fegyvert kell vásárolnunk” – jelentette ki egy ponton.
Megjegyezte: folyamatosan nő a terrorveszély, és soha eddig nem volt ekkora kockázata a III. világháború kitörésének. Ez az oka, hogy többet és többet kell költeni a biztonságra, ami maga után vonja, hogy más területre kevesebb marad. Ez igaz a közlekedésre is, mégis végre tudták hajtani az elmúlt évtizedek legnagyobb horderejű tarifareformját, amely 4-4,5 millió ingázónak tette olcsóbbá az utazását.