Belföld

Lázár János: Márki-Zay az amerikai pénzért magyar életeket áldozott volna

A Rádió7 Közös nevező című műsorának vendége volt csütörtökön Lázár János, a makói hódmezővásárhelyi térség országgyűlési képviselője, építési és közlekedési miniszter.

A honatyát először arról kérdezték, mi a véleménye, mit szól Márki-Zay Péter pártalapításáról.

Lázár János erre úgy reagált, „jó lenne, ha a vásárhelyi közösségért dolgozna ugyanilyen türelmetlenséggel és elszántsággal, mint ahogyan a kezdetektől a saját országos politikai ambícióiért küzd”.

Egyúttal elkeserítőnek nevezte, hogy az országos politikai babérokra vágyó polgármester túszul ejtette a várost.

„Azzal, hogy Vásárhely polgármestere egy vesztes, bukott miniszterelnök-jelölt, a város lehetőségei is beszűkültek. Mindenki érzi, hogy Márki-Zay bukott ember, nincs érdekérvényesítő képessége, senki sem veszi már komolyan. Hódmezővásárhelynek legfeljebb akkor lenne értelme országos politikust tartani a város élén, ha lenne politikai befolyása, ha egy sikeres politikai közösséghez tartozna, amiből profitálhatna a város. De a legjobb talán az lenne, ha a város polgármestere nem országos politikus lenne, hanem a várossal foglalkozna” – fogalmazott a miniszter.

Lázár nem hagyta szó nélkül a külföldi támogatási botrányt. Elmondta, hogy a rendszerváltás óta „nem volt példa olyan durva külföldi beavatkozási kísérletre a magyar politikában, mint ami 2021 nyarától tetten érhető Márki-Zay körül”. A fideszes politikus aláhúzta, nyilvánvaló, hogy az amerikaiaknak közük volt Márki-Zay miniszterelnök-jelöltté választásához, és ők pénzelték minden akcióját.

Ehhez kapcsolódóan hozzáfűzte, „az amerikaiak fizették a számlát, ők rendelték a nótát, ami az lett volna, hogy a magyar fiataloknak el kell menniük az ukrajnai háborúba. Márki-Zay az amerikai pénzért magyar életeket áldozott volna. Szerencsére a magyarok kitartottak a jelenlegi kormány mellett, és elkerültük azt, hogy külföldi pénzen felbérelt politikusok jussanak hatalomra” – emelte ki a tárcavezető.

Lázár János ezután hozzátette, „ma kétféle politikus létezik: az egyik szuverenitás- és függetlenségpárti, a magyar érdekeket helyezi előtérbe, a másik befekszik Washingtonnak vagy Brüsszelnek. De még az utóbbi típusból is különösen kisszerű és nevetséges, akinek még az ebédjét is az amerikaiak fizetik” – mutatott rá.

A térség országgyűlési képviselő gondolatmenetét azzal zárta, a vásárhelyiek 2024-ben mondhatnak majd véleményt arról, milyen ember az, aki idegen pénzért, idegen érdekekért feladná hazája érdekeit
– idézte a miniszter Promenád24.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább