Az orosz külügyminiszter közölte: a légvédelmi rendszereket nem engedik eljutni az ukránokhoz. Azokat, amelyeket pont Szlovákia küldene.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken délelőtt kijelentette, Oroszország „nem engedi meg”” hogy S-300-as légvédelmi rendszerek jussanak el az ukrán hadsereghez. Ezek azok a rendszerek, amelyeket többek között éppen Szlovákia szállítana le az ukrán hadsereghez – olvasható a ma7-en.
„Világosan értésére adtuk mindenkinek, hogy bármiféle szállítmány, amely Ukrajna területére lép és fegyvereket tartalmaz, legitim célponttá válik. Ez teljesen világos!” – jelentette ki Lavrov.
Az orosz kormányközeli RT-nek nyilatkozva Lavrov elmondta, Oroszország elveszítette illúzióját, hogy megbízhatna a Nyugatban, majd hozzátette, Oroszország nem vágyik a „világ irányítására”, ahogy azt az Egyesült Államok teszi. Az orosz fél álláspontja szerint a Nyugat az, aki „rájuk zárja az ajtót”.
A szlovák kormány egyelőre nem reagált Lavrov szavaira.