Moszkva azon dolgozik, hogy a nyugatról importált árukat helyettesítse, és a jövőben csak olyan „megbízható” országokra fog támaszkodni, amelyek függetlenek a Nyugattól – erről beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy moszkvai rendezvényen.
„Ha ők (a Nyugat) fel akarnak ajánlani valamit a kapcsolatok újrafelvételére, akkor komolyan meg fogjuk fontolni, hogy szükségünk van-e ilyesmire egyáltalán” – fogalmazott a politikus, a külügyminisztérium honlapján olvasható átirat szerint.
A Guardian beszámolója alapján – melyet a hvg.hu szemlézett – Lavrov arról is beszélt, hogy Oroszországnak „a biztonságuk, a gazdaságuk és hazájuk szociális szférája szempontjából kritikusan fontos ágazatok fejlődésének biztosítása érdekében meg kell szakítaniuk a nyugathoz fűződő minden függőségüket”.
Azt mondta, céljuk most a Kínával való kapcsolatok további fejlesztése.
ATV