Belföld

Kunhalmi szerint még mindig nincs listája az ellenzéknek, sőt harcolnak is egymással

Továbbra sincs közös listája az ellenzéki pártoknak – erősítette meg Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

 

Az MSZP társelnöke szerint a közös lista, a közös egyéni jelöltek és a közös miniszterelnök-jelölt előfeltétele annak, hogy az ellenzék felmenjen a versenypályára. Kunhalmi úgy fogalmazott: sem ő, sem pártja nem hagyja, hogy ez ne valósuljon meg. Az MSZP politikusa ugyanakkor a listaállítással kapcsolatban megjegyezte, hogy annak kialakításánál figyelembe kellene venni az előválasztás és a korábbi választások eredményeit.

 

„Én egyértelműen úgy látom, hogy a Párbeszédet büntetik, nem véletlenül nyilatkoztam azt, hogy nonszensznek tartom, hogy csak azért mert kicsi, meg csak azért mert vannak averziói évek óta valakinek vagy valakiknek a Párbeszéddel vagy Karácsony Gergellyel kapcsolatban, akkor egy helyet adnak neki a listán. Én meg fogom védeni a partnerünket, de alapvetően felelős döntést fogunk hozni mindannyian” – fogalmazott.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább