Ugyanaz aki 2010 előtt tönkretette az országot…
A Fidesz alelnökénél is kiverte a biztosítékot Gyurcsány Ferenc legutóbbi előadás, ahol megtudtuk, hogy már az apja is lopott, el is vitték miatta a rendőrök, de bizony ő mindenkit börtönbe záratna, aki lopott, vagy valami ilyesmi. Sokak szerint véletlenül gyógyszerre ivott felszólalása előtt.
Kubatov Gábor a facebook oldalán reagált:
Gyurcsány, maga szintén egy hitvány ember! „Nem kicsit, nagyon”.
☝Maga félti a jogállamot, aki politikai ellenfeleit kénye-kedve szerint rács mögé dugná és már kendőzetlenül azt is üzeni nekik: „nem lesz kegyelem”?
☝Maga aggódik az egészségügyért, amikor a kormányzása alatt sorra zárta be a kórházakat, több ezer orvost és ápolót üldözött el az országból, elvette egyhavi bérüket, ráadásul fizetőssé akarta tenni az egészségügyet?
☝Maga beszél járványkezelésről, aki politikai haszonszerzés céljából az oltás ellen kampányol és petíciót indított az életmentő vakcinák ellen?
☝Maga beszél korrupcióról, amikor a saját cégének olcsóbban adta az áramot miniszterelnökként?
☝Maga akarja groteszk módon képviselni az európaiságot, amikor a jobboldali újságírókat földönfutóvá tenné, a kormánypárti képviselőket pedig börtönnel fenyegeti?
☝Maga aggódik a demokráciáért, miközben már most diktatórikus eszközökkel fenyegeti az ellenfeleit, már most a „történelmi-politikai idő megszakításáról” beszél, amikor még hatalomra sem került?
Emberek, ne legyen többé semmi kétségünk: ez ugyanaz a gátlástalan baloldal, amelyik 2010 előtt tönkretette az országot. Karmesterük ugyanaz az erkölcstelen, gátlástalan bűnöző, Gyurcsány Ferenc, aki 2006-ban egy hazugságokra épülő kampánnyal nyert választást, majd az őszödi beszéd kiszivárgása után sem mondott le, hanem inkább brutális, szemkilövető rendőrattakot vezényelt a magyar emberek ellen.
Gyurcsány, a legjobb indulattal is azt tudom javasolni magának, egy józan pillanatában kezdjen el tisztán gondolkodni és felejtse el azt a kérdést, hogy melyik magyar politikusnak lenne börtönben a helye! Maga egészen biztosan így járna a legjobban…