Ha a baloldal kerülne hatalomra, akkor az FTC nehéz helyzetbe kerülhetne, ahogyan a nem is oly távoli múltban történt…
Magyar Hírlapnak adott interjút Kubatov Gábor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országos pártigazgatója, alelnöke, országgyűlési képviselő, a Ferencvárosi Torna Club elnöke.
– Tudom, gyerekkora óta Fradi-szurkoló. Nem futballistakarrierről álmodott inkább?
– Mint minden rendes futballimádó fradista gyermek, természetesen én is álmodoztam erről, de hamar kiderült, hogy erre semmi esélyem. Azt viszont mindig is tudtam, éreztem, hogy ez szerelem, és nekem dolgom van a Ferencvárossal. Ahogy ez általában lenni szokott, nálunk is öröklődött a rajongás: a Fradi szeretete apáról fiúra szállt. Igazából pontosan erről szól a tavaly megjelent mesekönyvünk, amelynek címe: Fradista leszek!
– Sok-sok ember volt már politikus és egyben klubvezér, még a magyar futballban is. Mennyire fér össze a kettő? Melyik segíti inkább a másikat?
– A legfontosabb szerintem az, hogy külön kell választani a kettőt, nagyon vigyázni kell, hogy betartsuk a határokat. Számomra a hazám az első, és azt gondolom, ami jó a Ferencvárosnak, az jó az országnak is, nem beszélve arról, hogy eddig rendre mindig a baloldali kormányok idején kerültünk bajba. A Fradinál pedig mindemellett azt az elvet valljuk, hogy a politikai megnyilvánulások nem valók a sportpályákra, a stadionokba, és mindent megteszünk azért, hogy ez így legyen. Persze, azt nem lehet elvárni, hogy a szurkolóknak ne legyen véleményük a világ dolgairól, amit szeretnének kifejezni, elmondani, de van, ami belefér, és van, ami nem. A kérdésére visszatérve, azt szoktam mondani, hogy szerencsés ember vagyok, mert a hazámat és szeretett klubomat is szolgálhatom.
– Gondolom, amíg van eredmény a pályán, addig a politikában sincs népszerűségvesztés.
– Ez azért nem teljesen igaz. Akadt már példa arra, hogy bár kevésbé voltunk eredményesek a pályán, a politikában egyértelműen sikeresek voltunk. Az embereket, a szurkolókat persze nem lehet átverni, ők nem felejtenek, éppen ezért pontosan tudják, hogy ha manapság a baloldal kerülne hatalomra, akkor az FTC nehéz helyzetbe kerülhetne, ahogyan a nem is oly távoli múltban történt. De ez, persze éppen így igaz az egész magyar sportra, mert az ellenzéknek valamiért a sport sosem volt fontos, legfeljebb akkor, amikor a zajos sikerek idején szelfiztek a Puskás Arénában…
– Ez meglepő?
– Decemberi beszédében Jürgen Klopp, a Liverpool edzője, Hajnal Tomi egykori trénere, azt mondta, hogy annyi mindent várnak el tőlük, futballistáktól, annyi mindent kellene képviselniük, pedig csak egy dolgot szeretnének: futballozni. Annak ellenére, hogy én politikus vagyok, és tizenkét éve szolgálhatom a klubot, ide politikát soha nem hoztam be, annak ellenére sem, hogy mindenki tudja, mi a véleményem.
– És ez így is megy?
– Igen, pontosan így, legalábbis a magam részéről mindent megteszek azért, hogy így legyen. Nálunk, a Fradiban, soha senkit nem ért még hátrányos megkülönböztetés azért, mert esetleg más politikai nézeteket vall. Az egyetlen, ami számít, az a teljesítmény. A mi klubunknál a profi szemléletmód és hozzáállás a legfontosabb. Az, hogy a saját területén mindig, mindenki a legjobb formáját hozza.
– Értékelése szerint amióta a Ferencváros élén áll, honnan hova jutott el az egyesület?
– Röviden úgy is fogalmazhatnék, hogy a megszűnés széléről Európa elitjébe, de persze azért ez nem volt ilyen egyszerű. Amikor átvettük a klub irányítását, elképesztő adósságaink voltak, infrastrukturális kondícióink finoman szólva elmaradtak még a minimálisan elvárhatótól is. Tényleg a nulláról kellett újra felépítenünk a Fradit, és ez közel sem volt egyszerű. Az első évek arról szóltak, hogy rendeztük a dolgainkat, először a gazdaságiakat, majd minden területen átlátható viszonyokat teremtettünk, mert meggyőződésünk volt, hogy a transzparencia elengedhetetlen az új támogatók megnyeréséhez. Sportszakmailag is elképesztő utat tettünk meg, főleg azt követően, hogy felépült a Groupama Aréna.
Itt hadd jegyezzem meg, hogy a stadion felépítésével az állam remek üzletet csinált, csak az elmúlt néhány évben az FTC megközelítőleg tizenhétmilliárdos tiszta nyereséget hozott a magyar államnak, minden befektetett forint újabbat fialt.
Ha azt vesszük, hogy az elmúlt tizenkét évben egyéni sportolóink nyertek olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyakat, vízilabdában BL-t, egyéb csapatsportágakban pedig lassan megszámlálhatatlan bajnoki címet és kupát, akkor kijelenthetjük: jó úton járunk. Ám ennek az útnak még messze nincs vége!
– Mennyire szól bele a futballszakosztály munkájába, és egyáltalán, mennyi ideje jut a Fradira?
– A szakmai munkába soha nem szólok bele, az az edző dolga. Meggyőződésem az, hogy nekem és a vezetőségnek az a feladatunk, hogy minden posztra – legyen az középcsatár, edző, gazdasági szakember vagy pályagondnok – megtaláljuk a legmegfelelőbb, legelhivatottabb embereket. És persze, nem kevésbé fontos, hogy biztosítsuk számukra a legoptimálisabb körülményeket, feltételeket annak érdekében, hogy a Ferencváros minél sikeresebb legyen. Az időből sosem elég, de igyekszem jól beosztani a napjaimat, és részt venni a klubot érintő döntésekben. Ez is csapatmunka, közös a felelősség.
– Tudvalevő, nagy figyelmet fordít a gyerekekre. Megéri?
– Ez nem kérdés. A gyerekek a jövő, minden figyelmet, támogatást megérdemelnek, és nem csak azért, mert ők lehetnek néhány év múlva a bajnokaink, hanem azért is, mert ők lesznek a nemzet reménységei. Mi a Fradinál azt szoktuk mondani, lehet, hogy ezerből csak egy gyerek lesz válogatott sportoló, de a kilencszázkilencvenkilencből is embert, jó embert igyekszünk faragni. Gondoljunk csak bele, egy bizonyos életkor után a sportolók többet vannak együtt a csapattársaikkal, edzőikkel, mint a családjukkal. Hatalmas a felelősségünk, és mi ezt szem előtt tartva dolgozunk nap mint nap.
– Gondolom, özönlenek is a gyerekek a klubba. Mégis, alig van saját nevelésű focistájuk, pedig egykoron erre kényes volt a Fradi. Sőt, ma már alig van magyar játékos az Üllői úton.
– Ez mindig visszatérő téma, amit érdemes más szemszögből is megnézni.
Az elmúlt egy évtizedben csaknem száz utánpótláskorú játékos fordult meg nálunk, akiből később első- vagy másodosztályú profi labdarúgó lett. Lehet, hogy nem a Fradiban futottak be karriert, de a magyar futball igenis profitált abból, hogy nálunk lettek hivatásos labdarúgók.
Emellett fontos azt is látni, hogy a nemzetközi futballban manapság már nem az a trend, hogy egy adott ország klubcsapataiban csak hazai focisták játszanak. Az olasz címvédő Milanban jó esetben is csak két-három helyi van a kezdőben, az angol bajnok Manchester Citynél is maximum három-négy szigetországi játékost tesz be a kezdő tizenegybe Pep Guardiola. Hogy ez mennyire jó irány, azzal lehet vitatkozni, de tény: ha lépést akarunk tartani az európai futballelittel, akkor nem azt kell nézzük, hogy mindenáron magyar játékos szerepeljen a Fradiban, hanem azt, hogy minőségi játékos! Ezen túl pedig az sem elhanyagolható tény, hogy a jelenlegi legjobb magyar válogatott futballistákat, akik valóban erősítést jelentenének a Fradinak, nem tudjuk megfizetni. A nemzeti csapat három lipcsei légiósa, Gulácsi Péter, Orbán Willi és Szoboszlai Dominik, vagy például Sallai Roland is többet keresnek, mint a mi játékosaink összesen. Azt hiszem, ez mindent elárul. Az ajtó ugyanakkor minden magyar tehetség előtt – lásd a kis Lisztes Krisztiánt – nyitva áll, de belépniük nekik kell rajta. Elárulom a titkot: akarniuk kell, de nagyon! Jobbnak kell lenniük a versenytársaiknál. Ehhez a feltételeket megteremtettük.
– Pedig olyan vélekedést is hallani, hogy könnyű a Fradinak, mert közpénzből él.
– Ez egyáltalán nem igaz. Ráadásul az elmúlt években szerzett UEFA-bevételeink után milliárdokat fizettünk be adó- és járulék formájában az államnak. A Fradi mára egy minden tekintetben profin működő klub, amelynek finanszírozása szigorúan szabályozott. Minket kötnek a nemzetközi szabályok, komoly szponzoraink vannak, a klub költségvetésének harminc százalékánál pedig eleve nem lehet több az állami forrás, mert ha több lenne, az UEFA azonnal kizárna minket az európai versenyekből.
– A Ferencváros az elmúlt fél évtizedben kiemelkedett a magyar labdarúgó-élvonalból. Miben jobb a többieknél?
– Mi tizenkét éve elkezdtünk egy építkezést, tégláról téglára haladunk, következetesen egyre feljebb. Mindig csak előre, sosem hátra. Az eredményeket persze a pályán érik el a játékosaink, de ez profi klub, ahol mindennek stimmelnie kell: a sportszakmai munkának, a gazdálkodásnak, az infrastrukturális háttérnek, a belső és külső kommunikációnak, a marketingnek, a szurkolókkal való kapcsolattartásnak, mindennek. Fontos továbbá, hogy mindig van feljebb, mindig van hová fejlődni!
– Ki az a játékosok közül, akinek sajnálja az eladását, s kiről gondolja azt, hogy talán el kellett volna engedni?
– Nem szeretnék neveket említeni, mert nekünk nem játékosokban, hanem csapatban kell gondolkodnunk. Úgy vélem, arra kell törekednünk, hogy a döntések előtt mindig a lehető legkörültekintőbben tájékozódjunk. Annak idején Momo Besic eladása fontos mérföldkő volt, de személy szerint én nagyon sajnáltam, hogy elment. Milyen az élet, a játékos azóta visszajött, és ismét alapembere lett a Fradinak, a sport mindig tartogat meglepetéseket. Valahol természetesen sajnálom Myrto Uzuni és Aissa Laidouni távozását is, de mindkettejük esetében kölcsönösen előnyös üzletet kötöttünk, márpedig ez a lényeg. Bizonyára itt tarthatnánk egy-egy játékost tovább is, de annak valószínűleg nem lenne értelme. Amire büszkék vagyunk, hogy minden nyugat-európai topbajnokságba értékesítettünk már Fradi-játékost!
– Melyiket tartja többre: a Bajnokok Ligája-csoportkört vagy a mostani Európa-liga-szereplést?
– Ez nem is kérdés, természetesen az EL-nyolcaddöntőbe jutást, hiszen negyvennyolc év után újra játszhattunk nemzetközi tétmeccset tavasszal. Persze, mindig a BL-be vágyunk, de ne felejtsük el, a topcsapatokat megelőzve, tavaly csoportelsők lettünk az Európa-ligában! Ez hatalmas eredmény, s amíg élek, nem fogom elfelejteni.
– Hol van ma a Ferencváros labdarúgócsapatának helye Európában?
– Azt gondolom, a Fradi visszanyerte régi hírnevét, és ott van, ahol lennie kell. Mára Közép-Európa egyik meghatározó csapata lettünk, akitől tartanak a többiek, és nem örülnek, ha velünk sorsolják össze őket. Orosz Pali tudna erről mesélni. Régen biztosak voltak benne, hogy legyőznek bennünket, mára azért ez egészen máshogy néz ki. Jó néhány neves, hatalmas pénzekből működő nagycsapat pórul járt már a Groupama Arénában, és ez felemelő érzés.
– Mi az oka annak, hogy a Ferencváros – a 2021–2022-es idény kivételével – általában nem szerepel olyan jól a Magyar Kupában, mint a bajnokságban?
– Valóban ez az a sorozat, amelyben az utóbbi években a legkevésbé vagyunk sikeresek, ami, ha azt vesszük, hogy mi mindig, minden körülmények közt a győzelemre törekszünk, felemás érzés. Ugyanakkor azt azért mindenkinek látnia kell, hogy hazai szinten a bajnokság a prioritás, nem véletlenül. Csak ha azt megnyerjük, van esélyünk arra, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjében induljon a csapat, a többiek számára ugyanis marad a Konferencia-liga.
– Minek köszönhető, hogy az elmúlt tíz esztendőben szinte megszűntek a szurkolói balhék a Ferencváros körül?
– Ez is hosszú, rögös út volt, ahol ugyancsak a következetességre törekedtünk. Mostanra mindenki belátta, hogy együtt kell működnünk, és ahhoz, hogy a Fradi tovább tudjon haladni a megkezdett úton, és egy-egy nézőtéri incidens miatt ne kapjon szektorbezárást, eltiltást, pénzbüntetést, nincs más lehetőség, rendnek kell lennie a stadionban! És rend is van. Nagyon fontosak a szurkolók, hiszen fantasztikus hangulatot tudnak teremteni a Groupama Arénában, tényleg ők a tizenkettedik játékos.
– Úgy tudom, tavaly hihetetlen bevételük volt a Fradi-relikviákból. Az ellenfelek, a rosszindulatúak azt mondják, az infláció duzzasztotta fel a kasszát.
– A Fradi mára komoly brand lett, és erre is nagyon büszkék vagyunk. A termékeinkből származó bevételünk 2022-ben csaknem elérte az egymilliárd forintot. Infláció ide vagy oda, ezt a számot, azt hiszem, nem kell megmagyarázni…
– A Ferencváros már Szívós doktor elnöksége idején, és persze a közelmúltban is nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a többi csapatsportágban is sikeres legyen. Sőt új „területeket„ hódítson meg. Mi követheti a női kézilabdát és a férfi vízilabdát?
– A női vízilabda és a férfi kézilabda további fejlődése. A két sportág már így is komoly eredményeket tudott felmutatni nálunk, most ezek a szakágak is megmutatták: bennük van a Fradi-szív. Mert azért abban megegyezhetünk, hogy a férfi kéziseink és a női pólósaink is úgy értek el kimagasló, történelmi eredményeket, hogy európai vetélytársaik sokkal jobb anyagi körülmények közt működhetnek. A Fradi sosem csak a fociból állt, noha azzal mindenki tisztában van, hogy ha a labdarúgó-szakosztályunk sikeres, az mindenkire jó hatással van a klubnál.
– Hogyan áll most a Fradi-város építése, fejlesztése?
– A hazánk szomszédságában zajló, értelmetlen háború, az elhibázott brüsszeli szankciók energiaválságot, inflációt okoztak, s ez nehéz gazdasági helyzetbe sodorta Európát és benne hazánkat is. Ezért aztán lelassult az építkezés, nem tudunk úgy haladni, ahogy szeretnénk. Egy azonban biztos, mi nem tettünk le arról, hogy felépüljön a Fradi-város. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy előbb vagy utóbb ez az álmunk is valóra váljon.
– Hogyan élte meg a korcsolyázó Liu fivérek ügyét? Mi az álláspontja erről?
– Nagyon sajnáltam, ami történt, de utólag már kár ezen keseregni. Személy szerint én nagyon kedvelem a fiúkat, sokat köszönhetünk nekik. Életre keltették a sportágat idehaza, nemzetközi szintre emelve a korcsolyázást. Ádó nemcsak Magyarország, de az FTC egyetlen egyéni téli olimpiai bajnoka is. Mi békében váltunk el egymástól, és csak a legjobbakat tudom nekik kívánni.
– Fradi-jövő?
– Nemrég nyitottunk meg egy kiállítást, amelynek az a címe: EL-hősök! Az esemény megnyitóján azt mondtam, ez a kiállítás azoknak szól, akik reggel úgy kelnek fel, hogy azt gondolják: „Nem fog sikerülni.” Nekik üzenném ez úton is, „megmondtam, de Ti nem hittétek”, sikerült, és a jövőben is sikerülni fog! Mert mi vagyunk a Ferencváros!