“Tágabb értelemben háború folyik, háború folyik ellenünk minden fronton: legyen szó a gazdaságról, legyen szó az államközi kapcsolatokról, legyen szó a tulajdonviszonyokról és így tovább” – mondta Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője.
Megjegyezte, Oroszország ellenségei most olyan területekre is betolakodnak, amelyek korábban abszolút szentek voltak.
„Mindezek a rendíthetetlen alapok omladoznak a kollektív nyugat képviselőinek lába alatt, akik most semmitől sem finnyáskodnak” – tette hozzá Peszkov.
Szerinte ilyen körülmények között Oroszországnak józanul, koncentráltan, erősen kell gondolkodnia, és nem szabad engednie az érzelmeknek.
A szóvivő hozzátette, hogy Moszkvának az érdekeinek megfelelően kell cselekednie, és nyíltan közölnie kell aggodalmait, rámutatva az ország számára elfogadhatatlan lépésekre.
