Költségvetési csalás megalapozott gyanújával nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Márki-Zay Péter jobbkeze, Kész Zoltán 2015-ös veszprémi időközi kampányával összefüggésben – tudta meg a PestiSrácok.hu.
Budai Gyula a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a sajtóban megjelentek elsősorban a tiltott pártfinanszírozás lehetőségét vetik fel, de ha a kampányelszámolásban – amelynek pontosnak és tételesnek kell lennie, minden kiadást számlákkal igazolva – a fentiek nem így szerepelnek, akkor akár más bűncselekmények is megvalósulhattak.
A Pesti Srácok megkereste a NAV Sajtó- és Kommunikációs Főosztályát, és azt kérdezték, igaz-e, miszerint büntetőeljárást indítottak Kész Zoltán kampánya ügyében, továbbá arra is rákérdeztek, milyen bűncselekmények gyanújával nyomoznak, illetve arra is kíváncsiak voltak, hol tart az ügy, gyanúsításokat közöltek-e már.
Megkeresésükre azt válaszolták, hogy az eljárás részleteit konkrét személyekre és gazdasági szereplőkre vonatkozóan nem hozhatják nyilvánosságra, azaz konkrét eljárásról írtak, és nem cáfolták a folyamatban levő büntetőeljárás megindításának tényét.
A Pesti Srácok belső forrásból úgy értesült, hogy az ügy Csongrád-Csanád megyében kötött ki, ahol a nagy Czeglédy-féle költségvetési csalási ügyben is nyomoztak, és olyan okirati bizonyítékok kerültek elő, amelyek felvetik a költségvetési csalás gyanúját.
Czeglédy Csaba maga sem tagadta, hogy részt vett a 2015-ös veszprémi kampányban, Kész Zoltán mellett. Kész Zoltán azt a választást ugyan megnyerte, de a legutóbbi országgyűlési választáson már csúfosan alulmaradt. Több botrány is megelőzte a bukását: miután tiltott önkényuralmi jelképpel poénkodott, sarló-kalapácsot rajzolgatott, több ’56-os szervezet is a lemondását követelte.
A 2018-as kampányban már Márki-Zay Péter mozgalmának színeiben indult, és világossá vált, hogy szorosra fűzte kapcsolatát a hódmezővásárhelyi polgármesterrel. Azóta több ízben is Márki-Zay mellett tűnt fel mint annak jobbkeze, tanácsadója – emlékeztet a Pesti Srácok.
