Sokkal súlyosabb a guruló dollárok ügye, vagyis a tavaszi baloldali kampány külföldi pénzekből történő finanszírozása, mint azt gondolni lehetett – erről beszélt Kocsis Máté a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A Fidesz frakcióvezetője elmondta: a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén kezdeményezte, hogy oldják fel a baloldali kampánypénzekről szóló jelentés titkosítását, ami ellen a kormánynak sincs kifogása. Kocsis Máté kitért arra is, hogy a baloldal a magyar államtól mintegy 810 millió forintot kapott kampányra, de ennek többszöröséhez jutott külföldről és ez már a szuverenitás kérdését is felveti – közölte az M1 Híradó.
Körbe járt a persely a baloldal rendezvényein tavasszal. Az emberektől nyíltan a kampányra kértek támogatást. Utólag azonban kiderült: nem csak Magyarországról kaptak pénzt.
Még júniusban is érkezett az Action for Democracy-től több mint 400 millió forint.
Márki-Zay Péter ernyőszervezete a Mindenki Magyarországa Mozgalom a kampányidőszak alatt az Egyesült Államokban alapított Action For Democracy-tól 1 milliárd 800 millió forintot kapott, amit itthon politikai célokra fordítottak. Az egykori közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt büszkén beszélt az úgynevezett guruló dollárokról. A tiltott pártfinanszírozás vádját azonban visszautasította.
Később az is kiderült: a Karácsony Gergely főpolgármester által létrehozott 99 Mozgalom Egyesülethez szintén érkezhettek amerikai kampánypénzek. Legalább félmilliárd forint.
Erre utalt, hogy a Soros Györgyhöz köthető Action for Democracy – aminek Korányi Dávid az ügyvezetője – a honlapján feltüntette az általa támogatott csoportok listáján az egyesületet, igaz, később levette onnan.
A baloldalt irányító Gyurcsány Ferenc többször is azt állította: a hatalmas külföldi támogatásról nem volt tudomása. Pártja, a DK pedig abból egy fillért sem kapott. Az ügyben nyomozás indult pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága pedig titkosszolgálati vizsgálatot is kezdeményezett.
Sokkal súlyosabb a guruló dollárok ügye, mint azt gondolni lehetett – erről a Fidesz frakcióvezetője beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Kocsis Máté elmondta: a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén kezdeményezte, hogy oldják fel a baloldali kampánypénzekről szóló jelentés titkosítását, ami ellen a kormánynak sincs kifogása. Hangsúlyozta: az anyagban megdöbbentő tények szerepelnek: nevek, összefüggések, szervezetek. A baloldal a magyar államtól mintegy 810 millió forintot kapott a kampányra, de ennek a többszöröséhez jutott külföldről, s ez már a szuverenitás kérdését is felveti.
„A szuverenitás kérdéseket az veti föl, hogy nyilván a finanszírozók befolyást is kértek, és kérdés, hogy Karácsony Gergely, Bajnai Gordon vagy éppen Márki Zay Péter körei mit ígértek ezért cserébe Magyarország rovására. És innentől már nem pártpolitikai az ügy. Nagy az ügy, szövevényes, bonyolult, de világosan látszik, hogy a magyar baloldal nagyon nagy összegű, még talán annál is nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint amit eddig bevallottak és ez bizony jogellenes” – mondta a frakcióvezető.
Kocsis Máté hozzátette: a baloldali kampányfinanszírozási botrány nem csak a külföldi pénzek miatt aggályos, hanem azért is, mert a DatAdat nevű cégcsoport magyarok személyes adatait továbbíthatta külföldre.
A kampány utolsó napjaiban a baloldal támogatására buzdító, helytelen magyarsággal megírt SMS-eket kaptak telefonjaikra az emberek. Az üzenetek külföldről érkezhettek. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárást indított az ügyben, de a rendőrség is nyomoz.