Miközben Magyarországot csuklóztatják a véleménye miatt, addig a dollárbaloldal politikai közösségeit támogatja Brüsszel. A jövő évi választások tétje, hogy meg tudjuk-e védeni a szuverenitásunkat – szögezte le Kocsis Máté.
„A Fidesz és a KDNP frakció nevében szeretném részvétemet kifejezni a tegnap, Esztergomban elhunyt rendőr családjának” – fogalmazott Kocsis Máté a kormánypártok esztergomi kihelyezett frakcióülésének a szünetében tartandó sajtótájékoztatón.
Mint mondta, szokás szerint a két frakció kihelyezett frakcióülést tartott.
Kiemelte, hogy megfogadták Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatát és megtekintették a svéd közszolgálati médiában Magyarországról szóló filmet.
„Magyarázatot várunk a svédektől arra, hogy mégis, hogyan gondolták azt, amit a filmben Magyarországról terjesztenek” – tette hozzá.
Kocsis Máté szerint a svédek láthatóan úgy döntöttek, hogy nem akarnak a NATO-hoz csatlakozni, ami elé a legnagyobb akadályt a hazai baloldal görgette. Ismert, hogy a filmben feltűnik Gulyás Márton baloldali aktivista is.
A frakcióvezető leszögezte, hogy Brüsszelben változást kell elérni.
„Azokkal kell összefogni, akik elutasítják a kettős mércét, a korrupciót, és akik háború helyet békét akarnak” – tette hozzá.
Kocsis közölte, a szuverenitás megvédése a másik fontos ügy. Ebbe beletartozik a gazdasági, kulturális és politikai szuverenitás megőrzése.
Szót ejtett arról, hogy a gazdasági, a kulturális és a politikai szuverenitásunk is támadás alatt áll Brüsszelből. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte, hogy az EU átverte a tagországokat az ukrán gabona ügyében. Felhívta a figyelmet, hogy Brüsszelből azt is meg akarják mondani, hogy honnan vegyen hazánk kőolajat vagy más energiahordozót.
A kulturális szuverenitás kapcsán jelezte, hogy egy migrációs vita húzódik meg a háttérben. „Egymillió migránst tartóztatott fel az ország a déli határon a kerítés révén. Nem fogjuk lebontani a kerítést, és semmilyen migrációs folyosót nem fogunk megnyitni” – húzta alá a frakcióvezető.
Továbbá elmondta, hogy a kulturális szuverenitáshoz kapcsolódó támadás van a genderideológia témájában is.
„Ránk akarják kényszeríteni a genderideológiát. Brüsszelt nem érdekli több mint 3,3 millió ember véleménye” – fogalmazott.
A Fidesz frakcióvezetője a politikai szuverenitás felszámolása kapcsán azt mondta, hogy Brüsszel több pénzt juttat a magyar baloldalnak, mint a Soros-birodalom.
„Miközben Magyarországot csuklóztatják a véleménye miatt, addig a dollárbaloldal politikai közösségeit támogatja Brüsszel. A jövő évi EP-választások tétje, hogy meg tudjuk-e védeni a szuverenitásunkat. Mi változást akarunk Brüsszelben” – jegyezte meg.