Vitalij Klicsko, Kijev főpolgármestere szerint az orosz és fehérorosz sportolók nem szerepelhetnének az ötkarikás játékokon, ha nem csatlakoznak a “Nem a háborúra!” kezdeményezéshez, és nyilvánosan kell felvállalniuk, hogy elutasítják az ukrajnai háborút.
„Minden orosz sportoló szóljon a kormányának, az orosz elnöknek, hogy állítsa le ezt az értelmetlen háborút” – mondta Kijev főpolgármestere, aki hozzátette: semlegesnek sem lehet maradni akkor, amikor embereket, nőket, gyerekeket ölnek meg.
„A háború mellett vagy ellene vagy” – fogalmazott Klicsko, akinek testvére, a szintén volt ökölvívó világbajnok Volodimir Klicsko az oroszok és fehéroroszok visszaengedése ellen tiltakozott.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke ugyanakkor a párizsi ötkarikás játékokat illetően bojkottal fenyegette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.
NOB ezután felszólította Ukrajnát, hogy fejezzék be a fenyegetőzést.
Egyben visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a NOB “a történelem rossz oldalára állt”, és kiemelte: együttérez az ukrán sportolókkal, de “nem a kormányok feladata annak eldöntése, hogy ki melyik sportversenyen vehet részt”.
Ezen kívül a NOB vizsgálja annak a lehetőségét is, hogy Oroszország és közvetlen szövetségese, Fehéroroszország sportolói visszatérjenek a nemzetközi porondra, semleges színekben, azaz nem használhatnák zászlajukat, címerüket és himnuszukat.