A Fradiban Vargának és Pesicsnek is nyolc perc kellett a duplához.
Zsinórban 15. alkalommal verte meg a Ferencváros az Újpestet, ezzel a lilák maradtak a még éppen bennmaradásért jelentő 10. helyen, a címvédő pedig továbbra is egy pont hátrányban követi a listavezető Paksot a tabellán.
VÉGEREDMÉNY: 0–5
90+3. perc: Marquinos kapott sárga lapot.
90. perc: három perc a hosszabbítás.
82. perc: Loncar tökéletes ütemben tálalt Pesics elé egy kontra végén, aki okosan pöccintett Banai fölött a hálóba. 0–5
A Fradi-tábor lelkesen énekli Mészöly Gézának a Boldog születésnapot című örökzöldet.
77. perc: Ramírez helyére Civic állt be a vendégeknél.
76. perc: Pesics is gólt lőtt. Loncar ugratta ki két védő között, a szerb támadó külsővel vágta a hálóba a labdát. 0–4
75. perc: Loncar sárgult be, miután felborította a frissen beállt Radosevicset.
74. perc: újabb újpesti csere, Radosevics lépett pályára Morschel helyett.
72. perc: Marquinos nyargalt el a bal oldalon, labdáját Loncar lőtte rá, de Banaiban elakadt a labda.
67. perc: Pesics áll be a duplázó Varga helyére a Ferencvárosban.
67. perc: újabb füstszünet.
64. perc: Loncar is gólt szerzett, Marquinos precíz beadását belsőzte a hosszú sarokba. 0–3
63. perc: a frissen beállt Abu Fani lőtt a kapu mellé.
Közben itt a hivatalos információ: 11 202 szurkoló tekinti meg a lelátón a derbit.
62. perc: cserél Sztankovics is – Ben Romdhane helyett Abu Fani, Katona helyett Marquinos, Botka helyett Makreckis a gyepen.
Egyelőre nincsen túl sok helyzet a második félidő elején. Csere viszont annál több.
57. perc: Mészöly újabb cseréje, Ganea helyett Kiss a pályán.
46. perc: a szünetben Csoboth, Mack és Fehér is lejött, helyükön Sasere, Tajti és Simon.
46. perc: a Fradi kezdte a második félidőt.
FÉLIDŐ: 0–2
45. perc: legalább 5 perc a hosszabbítás.
45. perc: Katona mesterien ad be a jobb oldalról, az ötösön érkező Varga Barnabás Antzoulas mellett perdít a hálóba. Ez volt a 15. találata a bajnokságban. 0–2
38. perc: újra füstszünetet hirdetett a játékvezető.
36. perc: Varga talált be: Katona jól passzolt a válogatott támadóhoz, aki megcsinált egy cselt, majd higgadtan passzolt a kapus mellett a hálóba. 0–1
30. perc: Banai öklözte ki a ferencvárosi beívelést.
27. perc: Pauljevics rádőlt egy elé pattanó labdára, de kapáslövése csúnyán fölé ment.
20. perc: az újpesti támadót, Csoboth Kevint is ápolni kell.
17. perc: a vendégek norvég játékosa, Zachariassen maradt lent a földön egy ütközést követően.
14. perc: Zachariassen jobb oldali beadását Varga fejelte kapura, Banai magabiztosan fogta a középre tartó labdát.
10. perc: Pauljevics lövését védte két kézzel Dibusz Dénes.
9. perc: egy remek újpesti szögletet az előrehúzódó Antzoulas csúsztatta mellé.
Még sosem vesztett derbit a Megyeri úton Mészöly Géza.
2. perc: Ramírez rúgta fejbe közvetlen közelről csapattársát, Cissét, akiről majdnem bepattant a labda a Fradi kapujába.
1. perc: az újpestiek kezdték a mérkőzést. Óriási füst fogadta a csapatokat, a két tábor lilába, illetve a zöldbe burkolózott.
A mérkőzést a nemzeti Himnusz vezeti fel.
A csapatok már a pályán melegítenek, hamarosan kezdődik az összecsapás.
Jön a 296. derbi (az élvonalban a 240.), a labdarúgó NB I 22. fordulójának zárómeccsén ezúttal az újpestiek fogadják a címvédő Ferencvárost a Megyeri úton. A hazai lilák régi-új mesterük, a ma az 57. születésnapját ünneplő Mészöly Géza irányításával törnének borsot a Fradi orra alá (kérdés, milyen produkcióval lepik meg trénerüket a hazai pályán szereplő újpestiek). A zöld-fehérek a csütörtöki Ekl-búcsút kívánja feledtetni a Szusza Ferenc Stadionban. Ősszel 3–0-ra nyert otthon a Ferencváros.
A kezdőcsapatok:
Újpest FC: Banai – Fehér, Kobouri, Antzoulas, Doka – Keita – Ganea, Mack, Morschel, Pauljevics – Csoboth
Vezetőedző: Mészöly Géza
Ferencvárosi TC: Dibusz – Wingo, Cissé, Botka – Ramírez, Maiga, Katona, Loncar – Ben Romdhane, Zachariassen – Varga
Vezetőedző: Dejan Sztankovics