Külföld

Kitiltották és megfenyegették a fehér embereket a franciaországi Pride felvonulás szervezői

Hogy felszabadultabbak legyenek a nem-fehérek…

Fájlalják a franciaországi Touraine város LMBTQ-aktivistái, hogy életveszélyes fenyegetéseket kaptak a közösségi médiában, számolt be róla a France Bleu.

A heves kommenteket az váltotta ki, hogy a homofóbia és transzfóbia elleni tiltakozásnak dedikált Pride rendezvényt a szervezők úgy hirdették meg, mint a „fehérbőrűektől mentes homogén zónát”, amelyen csak a színesbőrű résztvevőket látják szívesen, ellenkező esetben „a fehérbőrű érdeklődőket barátságosan (vagy nem) eltávolítják a helyszínről”, és „egyetlen esetben sem nyitnak vitát”, hirdették meg feltételeiket a szervezők.

A RENDEZVÉNY PLAKÁTJÁN A DIKTÁTUMOT LÁTVA A KOMMENTELŐK A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN MEGSZOKOTT ÉS NYOMDAFESTÉKET NEM TŰRŐ STÍLUSBAN FEJTETTÉK KI VÉLEMÉNYÜKET,
amely szerint miközben a szervezők – álságosan – éppen az LMBTQ-közösség elleni állítólagos gyűlölet és kirekesztés ellen akarnak tiltakozni, ők maguk lettek a fáklyavivői a gyűlölködő és kirekesztő magatartásnak.

Johan Yager, a touraine-i LMBTQ Központ vezetője egy televíziós interjú során kifejtette, hogy a „fehérmentes homogén zónákra” azért van szükség, mert a Pride felvonulás résztvevői így „felszabadultabban és zavartalanul tudják a testfetisizmussal és az exotikus megjelenésükkel képviselni követeléseiket”.

ROKHAYA DIALLO, AKTIVISTA ÉS ÚJSÁGÍRÓ SZERINT A PRIDE FELVONULÁSOKON SZABADJÁRA ENGEDETT TESTFETISIZMUS AZ LMBTQ-KÖZÖSSÉG TAGJAINAK „LEHETŐSÉGET AD A FELLÉLEGZÉSRE, MIUTÁN EGÉSZ ÉLETÜKET ELNYOMÁS ALATT KÉNYTELENEK ÉLNI”.

A tours-i Pride felvonulás szervezői a szombatra meghirdetett rendezvényt törölték, hivatkozva a „szélsőjobboldali, homofób aktivisták fenyegető üzeneteire”. (origo.hu)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább