Belföld

Kitálalt egy volt mi hazánkos: így töröltette Novák a saját pártja Fb-oldalát

Azt mondják, a párt elnökének az oldalát is ő intéztette…

A Novák Előd vezette és a Mi Hazánk által fizetett k.info egy érdekes cikkel rukkolt ki tegnap. Ebben azt írják, egy állítólagos olvasói levélre hivatkozva, hogy a Jobbikosok lövették le a Mi Hazánk elnökének (ásotthalmi Laci) facebook oldalát.

De mint tudjuk, a Mi Hazánkosok olyanok, mint a Jobbikosok, hiszen onnan érkeztek, magukkal hozva a hazugságokat, a hazudozást.

Miért is? Azért jelent meg ez a cikk éppen most a Mi Hazánk tisztújítás előtt, mert ugyan emailben jelezte „vonásodva” a pártelnök, hogy a jelenlegi elnökséggel kíván a jövőben is együtt dolgozni, (azaz Novákkal is) voltak akik jelezték neki, Nováknak mennie kéne. Mert a pártban az a hír járja, hogy ő áll az elnök facebook oldalának lelövése mögött.

Elsőre hihetetlennek hangzik az egész, de gondoljuk végig logikusan. Akkoriban a pártban minden belső mozgás arról szólt, hogy „nem bejutva a Parlamentbe” az elért 2-4% után járó állami támogatást kik fogják szétosztani és kik között.  Minden Dúró és Novák által kinevezett megyei elnök, a nekik ledobott pár tízezer, százezer forinttal együtt, a létrehozott fantom alapszervezetek, a lejárató emailek, stb. stb.

Ekkor volt egy puccskísérlet is amiben végül a Mi Hazánk elnökével szemben elbukott a Novák bébinek becézett Walter (Sztojka) Pál. Aki ma a vadhajtások főszerkesztője. Akik ugye a választások előtt Novákkal kötöttek egy támogatási megállapodást. Ezért volt minden nap mi hazánkos hír náluk.

Tehát minden, de minden arról szólt, hogy kik döntenek majd a leendő százmilliókról. Dúró emberei voltak a párt pozícióiban, ő volt a közösségi médiában, rajta keresztül érkezett a pártot segítő támogatás, tehát ő hozta a pénzt, így „Laci akkor sem tudott volna beleszólni a párton belüli erőviszonyokba, ha akar, hiszen az egyetlen fegyverét, a facebookot, elvették tőle” – foglalta össze az akkori helyzetet a párt elnökének egy közeli barátja, azok után, hogy egy Novákhoz köthető személy „lelőtte” a pártelnök facebook oldalát.

Onnantól egészen a választási sikerig, depresszióban volt a pártelnök, minden, de minden előadásán téma volt a „kétszázezres facebook oldala”, és már nem titkolta, hogy ha nem sikerül a parlamenti bejutás, akkor visszavonul.  Azaz, ott marad a konc, amit a legerősebb kutya visz, ami Dúró és Novák.

Főleg úgy, hogy még a jobbikos pénzeknek hála, a facebookon ő volt a legnagyobb, így a párt kommunikációja teljesen rá épült. Sokan meg is jegyezték, hogy „Laci teljesen eltűnt, olyan, mintha Dóri átvette volna a pártot”.

Voltak az elnök mellett páran, akik segítették, de a két évvel ezelőtti tisztújításon ezeket mind eltakarították Dúróék. A közösségi oldalak felett is átvették az irányítást, minden oldalt ők kezelnek. (A puccs előtt a Novák-bébi Walter Pál vette át az oldalakat, a puccs után a jelenlegi 3.kerületi elnök.)

Amit nem tudtak átvenni, azt lelövették. Hiába volt nagy, hiába kellett volna a sikerhez, hiába volt az oldalon róluk is rengeteg hír. Nem ők irányították, így a jobbikos módszerrel eltakarították. Ment a kör-email, hogy jelentse az oldalt a budapesti tagság. (A fővárosban minden kerület Nováké.) Lásd a lenti képen.

Így járt a Mi Hazánk Budapest facebook oldala, 50 ezres követői létszámmal.

Azaz, miközben sírnak a médiában, hogy az a csúnya facebook leveszi az oldalaikat, a posztjaikat, mert a lyobbikosok jelentgetik őket, pont úgy viselkednek, mint a lyobbikosok, jelentgetnek és oldalakat töröltetnek a facebookon.

Így a k.infon megjelent cikk elejét egy kicsit átírtuk:

Kitálalt egy volt Mi Hazánkos: így töröltette Szaszi legjobb barátja Novák Előd a Mi Hazánk budapesti oldalát, és valószínűleg a párt elnökének közösségi oldalát. Alább olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levele – amint a szövegből is valószínűsíthető, lesz folytatása az ügynek, hiszen számos bizonyítékkal rendelkezik:

Mi Hazánkos (Jobbikos) alkalmazott voltam, már nem vagyok az. Ami az elmúlt években a Mi Hazánknál (Jobbiknál) történt, teljes erkölcsi züllés. Ennek a politikai részét lassan mindenki látja, de én belülről sokkal több mindent láttam. Aljas módszereket használtak, sőt bűncselekmények elkövetésére is rávettek alkalmazottakat. Napirenden volt egymás lehallgatása, titkos hangfelvételek készítése, postafiókok feltörése.

Halkan megjegyezzük, hogy a Lyobbikban az egyik notórius hangfelvétel készítő Árgyelán János volt (jelenleg Mi Hazánk pártigazgató), az egyik vidéki „seregtag” politikai karrierjét egy ilyen felvétellel törte ketté.

A párt budapesti oldalát lelövető emailt Jónás Levente a párt akkori budapesti elnöke küldte a budapesti kerületi elnököknek illetve Dúrónak és Nováknak. Hogy miért csak e kettő elnökségi tagnak? Hogy a többi illetve a párt elnöke miért nem kapta ezt meg?  Erről nemsokára majd Jónás mesél, aki akkor a Novák csapat tagja volt. A budapestiek az oldalt jelentették, amit a facebook a szokásos módon, indoklás nélkül törölt. 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább