Külföld

Kiszelly Zoltán: Az amerikaiak háborúpárti álláspont irányába vinnék Magyarországot

Az Egyesült Államokból azért érkeznek a „guruló dollárok”, hogy Magyarországot az amerikai háborúpárti álláspont irányába mozdítsák el – mondta a Századvég politikai elemzési igazgatója hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kiszelly Zoltán úgy fogalmazott, hogy a Joe Biden-féle amerikai vezetés egyfolytában azt hangoztatja, hogy a háborút Ukrajnának kell megnyernie, ez pedig az eddigieknél is több fegyver küldését jelenti.

„David Pressman személyében igazi politikai aktivistát küldtek nagykövetnek Budapestre, akinek az a feladata, hogy Magyarországgal elfogadtassa az amerikai kormány álláspontját a genderideológia és a háború kérdésében egyaránt”

– mondta a politológus, aki ezt provokációnak nevezte.

Kifejtette, hogy az Egyesült Államok a jelenleg zajló világpolitikai átrendeződés nyertese kíván lenni, Kína „köszöni szépen jól van”, és miközben a háborúval e két ország erősödik, Európa gyengül, ám erről csak Magyarországon szabad beszélni.

„Emiatt törekszik Biden kormánya arra, hogy a „guruló dollárok” segítségével hatalomra juttassa azt a baloldalt, amelyet a magyar választók leszavaztak” – tette hozzá.

„Ugyanakkor látni kell, hogy Joe Biden elnöksége alatt az amerikai társadalom megosztottá vált, sokan csalódtak az elnökben, tekintettel arra, hogy a genderideológia köré szerveződő baloldal korlátozza a szabadságjogokat” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az elmúlt héten Magyarországon Orbán Viktorral interjút készítő Tucker Carlson amerikai konzervatív véleményvezér épp ez ellen emelte fel a hangját.

Kiszelly Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy Amerikában is jelentősen nőtt az új, alternatív kommunikációs platformok népszerűsége, nézettsége, hiszen Carlson Donald Trump korábbi amerikai elnökkel a Twitteren közvetített beszélgetését mintegy 261 millió ember követte, míg a többi republikánus elnökjelölt televíziós vitáját ennek töredéke.

Hozzátette, Magyarország felkerült a politikai térképre azzal, hogy a patrióta amerikai szárnnyal működik együtt.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább