Belföld

Kiszelly: A Gyurcsány-párt tagozataivá váltak a baloldali pártok

A politológus egy lapinterjúban beszélt a baloldali pártok helyzetéről, melyek szerinte gyakorlatilag a DK tagozataivá váltak. Az összefogás következménye, hogy Gyurcsány egyértelműen erősödött, míg a több párt leamortizálódott. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint azzal, hogy a Fidesztől jobbra áll a Mi Hazánk, balra pedig a globalista ellenzék, visszabillent a centrális erőtér.
Mivel a hatpárti szövetség keretein belül indultak, összegyurcsányozták magukat, mára pedig egyértelműen a DK tagozataivá váltak a baloldali pártok – mondta el a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán a Fidesz frakcióvezetőjének minapi összegzéséről.

Kocsis Máté az Országgyűlésben úgy fogalmazott, hogy a baloldal tizenkét év alatt Gyurcsány Ferenctől eljutott Gyurcsány Ferencig, így a DK-nak immár tagozatai vannak: az LMP a zöldtagozata, a Momentum az ifjúsági tagozata, a Jobbik a fasiszta tagozata, az MSZP a nosztalgiatagozata, a Párbeszéd pedig a tengerentúli tagozata.

Kiszelly Zoltán elmondta:

a baloldal súlyos veresége után a bukott miniszterelnök arra biztatta az ellenzéket, hogy legyenek ők is Gyurcsányok, azaz nem kevesebb, hanem több Gyurcsányra van szükség.

Ez a kör zárult most be. Szerinte bár a baloldali pártok valamelyest egymás riválisai is, így lehet DK–Jobbik, illetve Momentum–LMP–Párbeszéd tömbről beszélni, a versenyt egyértelműen zárójelbe rakták a közös indulással.

Ugyanakkor míg a DK a legerősebb ellenzéki párttá vált, a többiek leamortizálódtak, hiszen az összefogás végül kevesebb szavazatot hozott a baloldalnak, mint amennyit az előző választáson szerzett – hangsúlyozta Kiszelly.

Rámutatott: a Gyurcsány által megálmodott közös listával a Jobbik járt a legrosszabbul, amely ugyanazokért a szavazókért versenyzett, mint a DK. Ráadásul a Mi Hazánk is szívott el tőlük szimpatizánsokat, így az egykori legerősebb ellenzéki párt támogatottsága mára a töredékére esett vissza.

A Jobbikot követi az LMP az MSZP és a Párbeszéd, amelyek önállóan be sem jutnának a parlamentbe.

A politológus szerint egyedül a Momentumnak van meg az a luxusa, hogy öt százalék feletti a támogatása, így akár önálló induláson is gondolkodhat az EP-választáson.

A baloldali pártok ugyanabban a csapdahelyzetben vannak, mint tizenhat éve, az őszödi beszéd óta. Megszabadulni se tudnak Gyurcsánytól, de nélküle sem tudnak semmire se jutni – mondta Kiszelly Zoltán, aki ezért arra számít, hogy az EP-választás előtt Gyurcsány Ferenc továbbra is az összefogást fogja sürgetni.

Szerinte ebben van is ráció, hiszen egy szétforgácsolódott baloldalnak semmi esélye a Fidesszel szemben, összefogva viszont valamiféle erőközpontot tudnak képezni.

2024-ben a hat baloldali párt maximum két-három formációban indulhat el, ebben az esetben a DK és a Momentum gyűjthet maga köré szatellittagozatokat.

Ha utóbbi mégis önállóan vág neki a választásnak, a többiek Gyurcsányékhoz tagozódhatnak be – mondta a politológus, aki az MSZP-ről úgy vélekedett: a párt használható része már átment, illetve át fog menni a DK-ba, így a maradó funkcionáriusok kapcsolják majd le végül a villanyt. Az MSZP, mint a fák, állva hal meg – fogalmazott.

Kiszelly Zoltán úgy vélekedett:

Mivel egy listáról jutottak be a parlamentbe, a kormánynak nem érdemes különbséget tennie a DK és tagozatai között, főként hogy a radikális rendszerellenzék szerepét a Mi Hazánk veszi majd át.

A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint ugyanakkor azzal, hogy a Fidesztől jobbra áll a Mi Hazánk, balra pedig a globalista ellenzék, visszabillent a centrális erőtér.

(hirado.hu)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább