Külföld

Kína nyíltan háborúval fenyegeti Amerikát

Washington azzal vádolja Pekinget, hogy hallgatólagosan támogatja Oroszország ukrajnai háborúját.

Kína Tajvan közelében folytatott katonai tevékenysége provokatív, és destabilizálja a térséget – mondta Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a „Sangri-la Párbeszéd” nevű biztonságpolitikai fórumon szombaton.

Hozzátette: Peking részéről egyre fokozódik a nyomás, és egyre sűrűbben fordulnak elő provokatív katonai tevékenységek a sziget közelében. Rámutatott: az elmúlt hónapokban csaknem mindennapossá vált a kínai katonai repülőgépek berepülése Tajvan légterébe.

„Határozottan elutasítjuk, hogy bárki egyoldalúan megváltoztassa a status quót” – húzta alá beszédében az amerikai védelmi miniszter. Egyúttal kiemelte: nagyon fontos fenntartani a kommunikációs vonalakat a kínai védelmi tisztségviselőkkel, hogy el lehessen kerülni a számítási hibákat.

Vej Feng-ho kínai nemzetvédelmi miniszter pénteken azt mondta:

„A kínai hadsereg nem habozna háborúba lépni, ha valaki megpróbálná elválasztani Tajvant Kínától, bármi ára is legyen ennek”.

A kínai nemzetvédelmi minisztérium szerint a pekingi vezetés, amely Kína elidegeníthetetlen részének tekinti a szigetet, leverné a függetlenségi kísérleteket.

Austin felszólította Pekinget, hogy tartózkodjon az újabb destabilizáló tevékenységektől a térségben.

Joe Biden amerikai elnök a múlt hónapban szakított a korábbi amerikai politikával, amikor kijelentette, hogy Washington kész katonai védelmet nyújtani Tajvannak, ha Kína megtámadja.

Kína és az Egyesült Államok nem csak Tajvan ügyében nem ért egyet.

Washington azzal vádolja Pekinget, hogy hallgatólagosan támogatja Oroszország ukrajnai háborúját.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább