A német Die Welt EU-s diplomatákat idézve arról számol be, hogy kínai kormányzati körök megerősítették azt a hajlandóságukat, hogy részt vegyenek egy ukrajnai békefenntartó kontingens felállításában.
Azonban hangsúlyozzák, hogy a pekingi kormány csak akkor lenne hajlandó erre,
„ha a békefenntartókat az ENSZ mandátuma alapján vetik be”.
„Brüsszelben Peking terve vegyes reakciókat váltott ki. Egyrészt azt mondják, hogy a globális Dél országainak, például Kína bevonása hozzájárulhat a külföldi csapatok békefenntartásra történő telepítésének elfogadhatóságához” – írja a német lap.
Egy magas rangú uniós diplomata szerint azonban többen aggodalmukat fejezték ki Peking tervével, ugyanis úgy vélik, hogy „fennáll annak a veszélye is, hogy Kína csak kémkedni szeretne Ukrajnában, és egy konfliktus esetén egyértelműen oroszbarát álláspontot foglal el a semleges helyett.”
