Kiemelt Külföld

Kidobták a transznőt a női edzőteremből, a fiatal lányok védelmében

Úgy érzi, sárba tiporták a jogait…

Kanada, Parksville: Egy transznemű nő botrányt csapott miután előbb engedélyezték neki, hogy beiratkozzon egy kizárólag nőkből álló edzőterembe, majd később kidobták onnan és közölték vele, hogy csak a közös edzőterembe léphet be. Mert transz.

Brigid Klyne-Simpson (fenti képen) azt mondja, korábban nem szeretett sportolni, mert kényelmetlen volt számára, hogy főleg férfiakkal edzett együtt az edzőteremben.

„Azért hagytam ott a főiskolát, mert félelmetes volt számomra, hogy a főiskola edzőtermében egy csomó, többnyire igazán izmos sráccal kellett együtt edzenem” – mondta Klyne-Simpson a CHEK Newsnak adott interjújában. „Amikor elmentem egy női edzőterembe, megértem, miért éreztem magam kényelmetlenül a másik helyen.”

A Bodyworks Fitness  kétrészes edzőterem Parksville-ben. Az egyik vegyes, a másik csak nők számára van.

Utóbbiba regisztrált Klyne-Simpson, ahol egy személyi edző fogadta

„Az egyik tréner üdvözölt, és nagyon kedves volt, látta, hogy transz vagyok, és azt mondta, szívesen látnak és hogy én biztonságban leszek, aztán még meg is ölelt” – mondta Simpson. .

Egy napot edzett, ami „nagyszerű” volt, de aztán megváltozott minden. Ugyanaz a személyi edző hívta telefonon: „Elnézést, hibáztunk, nem szabad itt lenned, de nyugodtan használhatod a vegyes edzőtermet” – emlékezett vissza Klyne-Simpson. „Összetörtem, nincs rá más szó.”

Dale Nagra, a Bodyworks Fitness tulajdonosa szerint Klyne-Simpsont szívesen látják a koedukált edzőteremben de a nők számára fenntartott edzőteremben nem, mert ott más (valódi)nők nem érzik magukat jól a transznő miatt. Mint mondta, a fiatal lányokra is tekintettel kell lenni, akik nem biztos, hogy kíváncsiak egy férfi testre. Szerinte nem jó az, hogy bármelyik férfi nőnek nevezi magát, és a női edzőtermet használja, és inkább érezze magát kényelmetlenül a közös edzőteremben egy transznő, mint egy fiatal lány a női edzőteremben. A tulajdonos elmondta, hogy a közös edzőteremben nem-semleges öltöző is van.

Klyne-Simpson azt mondja, megérti, hogy egyesek kezdetben kényelmetlenül érezhetik magukat, ha soha nem találkoztak transznemű személlyel.

„De ehhez csak oktatás kell. Hogy megértsd, a transznők nők, a transzférfiak férfiak – mondta. „Ha ezután is kényelmetlenül érzed magad, az rajtad múlik, nem rajtam. Az vagyok, aki vagyok, ez ilyen egyszerű. Csak máshogy nézek ki. Ez minden.”

Természetesen megszólaltak a jogvédők, akik szerint a transznők nők, azaz a női edzőtermet lehet használniuk, és a Simpsonnal a helyi emberi jogi biztoshoz fordultak.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább