A házaspár sonkalopás közben érte tetten a gyilkos…
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. március 7-én 6 óra 45 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi hiába kereste Kislángon ismerősét, ezért otthonához ment, ahol a földön vérnyomokat talált. A kiérkező rendőrök a helyszínen egy nő és egy férfi holttestét találták meg, és már a helyszínen megállapították, hogy halálukat idegenkezűség okozta.
A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően a nyomozók egy órán belül elfogták az emberöléssel gyanúsítható 26 éves férfit, aki ellen emberölés bűntett miatt eljárást indítottak. A helyszíni szemle és a nyomozati cselekmények még folyamatban vannak.
A deltahirek úgy tudja, a házaspár sonkalopás közben érte tetten a gyilkost, aki nem habozott, azonnal a két idős emberre támadt. Úgy tudják, az elkövető vascsövet, kést és baltát is használt a bűncselekmény elkövetéséhez, egyiküket szinte feldarabolta, majd a holttesteket egy aknába dobta.
