Sport

Két arany- és egy bronzérmet szerzett a magyar csapat a szarajevói korosztályos ökölvívó-viadalon

Négy magyar fiatal utazott el az elmúlt napokban Szarajevóba, ahol korosztályos ökölvívóversenyen vett részt: a juniorkorú Váradi Sándor és Bodnár Bence mellett az egyaránt ifjúsági Nileborg Krisztián és Zsigó Csaba is ringbe lépett.

A Székesvári Tamás edző által vezetett különítményből mindenki bokszolt az első napon: Zsigót és Bodnárt (aki így is bronzérmes lett) megállították, Nileborg és Váradi viszont győzelemmel kezdett. Utóbbinak az elődöntő következett ezután, amit szintén sikerrel vívott meg, így mindketten készülhettek a fináléra. A 75 kilogrammosok mezőnyében Nileborg román fiatalt múlt felül a döntőben, Váradi (80 kg) pedig bosnyák indulót vert meg.

A magyar bokszolókat különdíjakkal is elismerték, Nileborg az ifik, Váradi pedig az egész viadal legjobbja lett.

(A képen Székesvári Tamás edző, a jobbján Nileborg Krisztián, a balján pedig Váradi Sándor.)

(Címlapkép forrása: MÖSZ)

Forrás: utanpotlassport.hu

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább