Külföld

Kerítést épít Finnország az Oroszországgal közös határára

Fokozza a biztonsági intézkedéseket Finnország az Oroszországgal közös határán az ukrajnai háború, illetve az annak nyomán kialakult feszült helyzet miatt. Ennek jegyében mintegy 200 kilométernyi, 3 méter magas, szögesdróttal ellátott kerítést építenek. A projekt az ismertetett tervek szerint 380 millió euróba kerülhet

– számolt be róla az Euronews.

„Finnország és Európa biztonsági helyzete alapvetően megváltozott. A finn-orosz határ jól, sőt példaértékűen működött, de a kialakult helyzetben minden okunk megvan arra, hogy felülvizsgáljuk és újra átgondoljuk a megállapodásainkat” – mondta a finn határőrség dandártábornoka, Jari Tolppanen.

Ismo Kurki projektmenedzser tájékoztatása szerint a kerítéssel megerősített határszakaszra éjjellátó kamerákat, lámpákat és hangszórókat telepítenek. Az építkezés három ütemben zajlik majd. Először három kilométer hosszú próbakerítést építenek 2023 márciusában az imatrai határátkelőhelyen, majd a második szakaszban 2023 végétől további 70 kilométernyi kerítés épül határátkelők közelében. A harmadik fázist a tervek szerint 2025-ben vagy 2026-ban fejezik be.

A finn kormány a költségvetésében már hatmillió eurót elkülönített a kísérleti projektre és 139 milliót a második ütemre.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább