Cser-Palkovics András szerint ide vezet az a fajta gyűlöletkampány, ami a keresztény értékekkel kapcsolatban folyik.
Rongálással, gyalázással és kereszténygyűlölettel találkozhattak azok, akik a minap Etyeken jártak a Kálváriánál, ahol trágár kifejezéseket firkáltak vallási szobrokra – olvasható a feol.hu-n.
A fejér megyei hírportál szerint eddig ismeretlen személy vagy személyek megrongálták a Kálváriánál található szobrot, összefirkálták és temérdek mennyiségű szemetet hagytak a területen. A nagyközség polgármestere, Zólyomi Tamás elmondta, hogy az eset három nappal ezelőtt történhetett, azonban annak vannak előzményei is.
„Körülbelül két hónappal ezelőtt valaki egy személygépkocsival nekihajtott az itt található szobornak, aminek a fő része meg is repedt. Majd, ahogy elnéztük, megpróbálta eltüntetni a törmelékeket, és félretolta az autót. Próbáltuk megkeresni a tulajdonosát, de nem találtuk, a gépjármű pedig a mai napig ott van.”
Cser-Palkovics András bízik abban, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőket
A polgármester úgy véli, hogy a három nappal ezelőtti esemény összefüggésben van a két hónappal korábbi rongálási kísérlettel. Véleménye szerint ez nem véletlen egybeesés. Cser-Palkovics András szerint egy ilyen tettet minden jóérzésű ember politikai és ideológiai hovatartozásától függetlenül elítél:
„Egyöntetűen és egyhangúan mindenkinek el kell utasítania, ha valaki egy vallási jelképet és egy köztéri alkotást megrongál. Reméljük, és bízunk abban, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőt vagy elkövetőket, így esetleg a tett indítékaira is fény derül. Ide vezet az a fajta gyűlöletkampány, ami a keresztény értékekkel kapcsolatban folyik, és sajnálatosan a mindennapi közbeszéd szerves része lett ma már. Egy biztos, hogy ez a megye a Szent István-i hagyományokra épül, erre joggal büszke és ezen keresztény jelképek nélkül elképzelhetetlenek lennének” – nyilatkozta a megyeszékhely főpolgármestere.