Külföld

Kenya: meglincselte a tömeg a sorozat-gyerekgyilkost

A drogos, vérszívó gyilkos megszökött a börtönből, hazament a szülei házába, de felismerték.

Szörnyű eset rázta meg az elmúlt hónapban Kenyát, a szintén tragikus végkifejletről most a telex számolt be.

A kenyai rendőrség tájékoztatása alapján a mindössze 20 éves Maston Wanjala 12 gyerek meggyilkolását vallotta be. Magát fociedzőnek adta ki, elcsalta a gyerekeket egy félreeső részre, és ott megfojtotta, vagy agyonverte őket. A drogos gyilkos saját bevallása szerint az áldozatok véréből is ivott. Amikor Wanjala gyilkolni kezdett, még csak 16 éves volt, hasonló korú, mint néhány áldozata.

A BBC cikkéből az is kiderül, hogy az elkövető a főváros Nairobiban, de több vidéki helyszínen is gyilkolt. A férfit letartóztatták, de még ilyen szörnyű tettek után sem vigyáztak rá megfelelően, mert megszökött, és másfél nap alatt 400 kilométerrel távolabbra jutott. Túl sokat nem kombinált, hazament a szülővárosába, Bungomába, konkrétan a szülei házába, ahol egy anya és a lánya felfedezte, amint a fürdőszobába guggol. A nők sikoltozni kezdtek, mire a falubeliek agyonverték a gyilkost.

Mivel a rendőrség maga sem érti hogyan sikerült a szökevénynek ilyen gyorsan elutaznia Nairobiból, a vidéki házba, még vizsgálják a holttestet, de a gyilkost korábban már kitagadó családja elvileg megnyugtatóan azonosította a holttestet,

Három rendőrt a gyanúsított menekülésének segítésével és gondatlansággal vádoltak meg, a kenyai Bűnügyi Nyomozó Igazgatóság sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Wanjala nem áll az igazságszolgáltatás elé. A közösségi médiában közröhej tárgya lett a rendőrség, egyre többen követelik a kenyai rendőrfőnök lemondását.

És természetesen a politikusok elmondják, hogy a csőcselék igazságszolgáltatása még akkor sem lehet megoldás, ha egy ennyire felháborító eset elkövetője kerül a nép kezei közé.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább