Újabb négy évig Kelemen Hunor vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), miután a szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki szombaton Temesváron.
A 660 érvényes szavazatból 653 “igen”, 7 pedig “nem” szavazat volt, 665-en vettek részt a voksoláson, miközben 835 küldöttnek igazolták a mandátumát – közölte a szavazóbizottság. Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a kongresszusnak “a bizalomért és a feladatért”. Elmondta, hogy ezután nem marad más, mint folytatni a sok éve elkezdett munkát.
A mi szövetségünk eszköz a romániai magyarok kezében. Bízom benne, hogy együtt sikeressé tudjuk tenni a romániai, erdélyi magyar közösséget
– fogalmazott Kelemen Hunor köszönőbeszédében.
Forrás/fotó: MTI